Természetesen mi is mindketten sportolunk. Heti 4-5 edzésünk van délutánonként, és hétvégente meccsekre, versenyekre járunk. A fáradtság ellenére mindketten nagyon szeretjük csinálni, mert amikor edzésen vagyunk, teljesen kikapcsol az agyunk, és csak arra fokuszálunk, amit az edzésen csinálunk.
Hogyha valaki elkezd rendszeresen sportolni, akkor sokkal jobban fogja érezni magát a mindennapjaiban, jobb lesz a közérzete, kevésbé fogja azt érezni, hogy valamit nem tud vagy nincsen kedve megcsinálni, mert nem lesz „ellustulva” és hozzászokva ahhoz, hogy otthon csak annyit mozog, hogy elsétál a hűtőig meg vissza. Ezen kívül a sport kihat az egészségére is, hiszen segít a különböző szerveink működésében, az ideális testsúlyunk elérésében vagy megtartásában, illetve bizonyos betegségek megelőzésében is. Vagy, ha akár csapatsportot űzünk (pl. kosárlabda, kézilabda), akkor új barátságok is ki tudnak általa alakulni.
Nyilvánvalóan időigényes, és sok energia szükséges ahhoz, hogy csináljuk. Azoknak, akik versenyszerűen szeretnének űzni egy sportot, azoknak pedig jobban számítaniuk kell arra, hogy lesznek sérülések, és lehet, hogy olyan sérülésük is lesz, ami maradandó, például egy seb, ami nem múlik el teljesen. De ezek ellen nagyon sokat tudunk tenni, mint például hogy minden edzés előtt és után lenyújtjuk az izmainkat.
Vannak olyan alkalmak, amikor mondjuk úgy kelünk fel, hogy semmi kedvünk elmenni egy edzésre vagy egy versenyre. Ezenkívül természetesen minden sport fárasztó és kimerítő, úgyhogy a rendszeres sport mellé szükséges a megfelelő táplálkozás és az alvás.
Nagyon sok ember van, aki a sporttal foglalkozik munka szempontjából. Például az edzők vagy a fő állású sportolók. Szinte az egész napjuk, vagyis inkább az életük a sportról szól, naponta több edzésük is van.
Lényegében mindegy is, hogy milyen sportot űzünk, de ha ténylegesen pozitív hatásokat szeretnénk elérni vele magunkban, akkor hetente 3-4 alkalommal végezzünk testmozgást. Nagyon fontos, hogy ne vigyük túlzásba sem, nem szabad túlhajtani magunkat, mert az később sérüléshez vezethet, vagy nem olyan hatást érünk el vele, amit szeretnénk.
Szakály Zorka, Szili Luca
Mikor kezdted a sportolást és milyen sportágban?
Nos, 1991. szeptember 21-én születtem Székesfehérváron. Gyerekkorom óta sportolok és meghatározó része életemnek a mozgás. Kisiskolásként testnevelés-tagozatos osztályba jártam, ahol napi rendszerességgel sportoltam. Az első választott sportágam a röplabda volt.
Hogyan kezdődött a pályafutásod, és kik voltak, akik segítettek a megvalósításban?
A székesfehérvári Alba Line csapatában kezdtem el a sportpályafutásom első lépéseit, ott sajátítottam el a csapatmunkához és a sikerhez szükséges alapokat, a győzelem közös érzésének örömét. Fésűs Irén és Nagy Róbert nagyban befolyásolta és támogatta későbbi sportkarrieremet is. Emellett azonban mindig olyan dolgot kerestem, amely az egyéni teljesítményben is megmutatkozhatott, ezért a városban a nagy sikertörténeteket magáénak tudható Alba Volán Öttusa csapatához szegődtem, mint apró kezdő reménység.
Hogyan teltek az edzéseid és kikkel?
Kezdetben futásból és úszásból álltak a napi többszöri edzések, plusz a napi testnevelésórák. Ezek kötötték le a hatalmas mozgásigényemet, de mindezt a hétvégi versenyek és az eredményes futóversenyek tették teljessé számomra. Edzőm, „Csiga” és csapattársaim által szereztem életre szóló barátokat, és magtanultam a küzdés és kitartás alapjait.
Foglalkoztál később más sportokkal is? Ha igen, mi volt az?
Mint mindennek, egyszer a röplabdázásnak is vége lett. A gömbölyű labda varázsa viszont nem engedett el, sőt egyenesen az Ikarus focicsapatába vitt el. Csatárként rúgtam a bőrt, és élveztük a meccsek ízét. A focista életérzés magával ragadott, egészen a Videoton egyik ifi csapatának tagjává tett.
Mikor kezdődött a bokszolás a részévé válni az életednek?
Ahogy előbb is említettem, a Videoton egyik ifi csapatának tagja voltam, mikor egy nyári szünetben jó barátom javaslatára a Varkocs György Boksz Klub tornatermében találtam magam. Az edzőterem hangulata, az edzések ritmusa új élményeket kínált, így 18 évesen egy teljesen új sportág ragadott magával, mely mára kiteljesedett, és életem meghatározó részévé vált. Immár 12 éve, hogy elkezdtem amatőr pályafutásom Őri Lajos és Molnár Attila útmutatásai alapján.
Mennyire voltál az elején sikeres a bokszolásban? Hogyan jutottál el egészen idáig?
A kitartás és a folyamatos, eredményességre való törekvés rövid időn belül meghozta az első érmeket és kupákat az edzőtermi vitrinben és az otthoni sikerfalon Túrós Arnold edző irányításával. A közös munka révén az első ringbe lépéstől a 2011 és 2013-ban elért felnőtt Magyar bajnoki III. helyezésekig mind megalapozták a sikerekkel kikövezett utamat. 2013-tól meghívásra többször vettem részt a Magyar Válogatott felkészülésében, és magam is kerettagként ölthettem magamra a számomra megtisztelő magyar válogatott mezt. Ennek megkoronázásaként 2014-ben városunk adományaként elnyertem az egyéni sport kategóriában a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány elismerését.
Mikor és hogyan lettél profi ökölvívó?
2016 decemberében nyílt egy új fejezet a sportéletemben, ez évben kezdtem meg profi pályafutásomat. Az első profi felkészülések és ritmusváltások megtalálásában régi edzőm Túrós Arnold volt segítségemre, majd fejlődésem érdekében 2018 őszén a Videoton Boksz Clubban találtam meg továbblépésem lehetőségeit. A Videoton Boksz Club elnökével, Kiliti Ferenccel (aki levitt annak idején az első edzésemre) közösen kezdtük felépíteni a profi boksz világába vezető út lépéseit. Szerencsésnek éreztem magam, mert az edzőm, a családom, a barátaim és a szurkoló közönségem mellett egy profi csapat állt mögöttem, akik egy kiváló közösséget alkotva, színvonalas szakmai és támogatói hátteret biztosítva lehetőséget nyújtottak a zavartalan felkészülésekhez.
Mit mondanál egy kezdő bokszolónak, aki egyszer olyan sikeres szeretne lenni, mint te?
Lényeges a rendszeres edzés és a megmérettetés, hiszen kevés alkalmasabb dolog áll az ember rendelkezésére ennél, hogy szembenézhessen önmagával, lemérhesse és ennek tükrében fejlessze képességeit és személyiségét. Rövid távú céljaiddal akard a hosszú távú céljaidat építeni! Álmaid valóra váltása érdekében késznek kell lenned áldozatokat hozni és erőfeszítéseket tenni.
Márton Áron Levente
Utánanéztem, hogy a magyar tizenévesek kb. 26 %-a túlsúlyos. Ebben persze benne van a genetikai adottság is, de ez az arány azért arra utal, hogy nincs minden rendben a kaja körül. (Persze ez enyhül, mikor hirtelen megnyúlunk és nyakigláb formát öltünk magunkra.)
Mindenképpen érdemes tudatosítani magunkban az egészséges táplálkozás fontosságát. Ebben a korban a testsúly kordában tartására ugyanis nem megfelelő a „felnőttes” módszer, a fogyókúrázás. Ahelyett hogy koplalnánk, menjünk el futni, úszni vagy egyéb sportokat űzni a dundiság leküzdése érdekében. Ne várjuk azt, hogy az első egy-két edzés után nagyon pacekok leszünk, a fontos az, hogy majd a sokadik edzés után érezzük a fejlődést és az állapotunk javulását. Kulcsszó a kitartás.
Ha esetleg a sportolás nem mindenkinek a zsánere, akkor kipróbálhatunk különböző étkezési formákat is. Na, nem kell rögtön vegának, netán fényevőnek lenni, elég az is, ha csökkentjük a sok zsíros és szénhidráttal teli ételek és cukros italok bevitelét, elkerüljük a gyorskaják mértéktelen fogyasztását, és inkább a kiegyensúlyozott étkezésre törekszünk. Ismerjük a mondást: „Naponta egy alma az orvost távol tartja.” A maradék pedig lebomlik, nem szennyezi a környezetet.
Fontos a belső motiváció, ne csak külső hatásra változtassunk életmódunkon. Ne azért legyünk esetleg hernyóevők, hogy védjük a háziállatokat a pusztulástól, vagy hogy ne szóljanak be az osztályban a kinézetünk miatt, hanem leginkább magunkért és a saját egészségünk megóvásáért tegyünk valamit. Nekem segített, hogy tesitagozatos általános iskolába jártam, aztán focizni kezdtem. Eleinte magam sem tudtam, hogy miben vagyok jó, és mi az, ami egyben kikapcsolódást is nyújt, ezért más sportágat is kipróbáltam, mielőtt megtaláltam az „igazit”.
Na és, ha más nincs, egy kis kerti munka is megteszi! Tudom ajánlani például a mama kertjében való kapálást, gazolást is.
Most befejezem, mert megéheztem. Leugrok a Mekibe néhány sajtbureszre, jeges kólára, forró pitére, aztán hazafelé eldobálom a poharat és a csomagolóanyagot.
Pakodi Dávid
Miért lettél virágboltos? Mikor döntötted el, hogy ezt a szakmát választod?
Gyermekkoromban fényképész vagy pszichológus szerettem volna lenni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó tulajdonságom, hogy értek az emberek nyelvén, ezért is szerettem volna e téren elhelyezkedni. Édesanyámtól 2010-ben örököltem meg az üzletet, de már gyerekkorom óta aktív segítője voltam a háttérmunkának.
Milyen végzettség szükséges ehhez a munkához? Könnyű volt beletanulni a szakmába? Tanulható vagy adottság is kell hozzá?
A középiskolai éveimet az I. István, akkor még kereskedelmi szakközépiskolában töltöttem. Kereskedelmi ügyintéző szakot végeztem. A kereskedelmi végzettség mellett mindenképp szükséges hozzá rengeteg szorgalom, kitartás és türelem. Idővel pedig a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Mivel gyermekkorom óta aktív résztvevője voltam a virágbolt életének, ezért minden apró fortélyt megtanultam. Biztosan adottság is kell ehhez a munkához, de a tudást folyamatosan bővíteni, fejleszteni kell. Emellett tisztában kell lenni az aktuális trendekkel is.
Szereted a munkád? Ha újrakezdhetnéd, más munkát választanál?
Igen, nagyon szeretem. Változatos, a hétköznapok soha nem egyformák. Az emberek életének nagyobb eseményeiben részt veszek különböző virágkompozícióimmal. Születés, elmúlás, szülinap, névnap, húsvét, karácsony és egyéb ünnepek. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyivel hozzájárulhatok az emberek boldogságához. Végül is ilyen tekintetben megvalósult a gyermekkori álmom, úgyhogy, ha újrakezdhetném, nem választanék más munkát.
A jó dolgok mellett mik ennek a munkának a nehézségei? A munka mellett mennyi szabadidőd marad? Mit csinálsz szabadidődben?
Sajnos, mint a legtöbb vállalkozásban, ebben a szakmában is vannak nehéz időszakok. Amikor nemcsak 8 órás munkaidőben kell dolgozni, hanem akár éjszakába nyúlóan is, hogy minden virág elkészüljön megrendelésre. Mivel a virág egy romlandó áru, ezért a virágosok nem tudnak előre dolgozni. Mindig naprakésznek kell lenni. A szabadidőmet sem magam osztom be. Sajnos amúgy is elég kevés a szabadidőm, amit magamra fordíthatok, mert lefoglal a munka és a család. De persze, mivel a legfontosabb a családom és a velük töltött percek, ezért mindig igyekszem szakítani rájuk időt. És ha éppen nem velük vagyok és nem főzök vagy takarítok, akkor szeretek elmenni kirándulni, biciklizni, utazni.
Milyen vállalkozóként az élet? A kreatív részek mellett milyen a pénzügyi része ennek a foglalkozásnak? Mennyi idő volt mire vendégkört szereztél? Sokáig tartott mire az emberek megismertek?
Vállalkozóként az élet pörgős, sokszor a szabadidőmben is a munka jár a fejemben. Virágkötészetből meg lehet élni, viszont a felelősség és a ráfordított idő nagyon sokszor sokkal több, mint az alkalmazottaknak. A fizetés pedig átlagosnak számít Magyarországon. Mivel édesanyámtól vettem át az üzletet, már egy kialakult vendégköröm volt. De nem volt elég átvenni, meg is kellett tartani, emellett újakat is kellett szerezni. Az első öt évben keményen meg kellett dolgoznom, de most már sokan ismernek, szeretnek, és szívesen jönnek hozzám vásárolni.
Honnan szerzed be az árut? Hetente milyen gyakran kell feltölteni az árukészletet?
Hetente kétszer járok Szigetszentmiklósra, Közép-Európa legnagyobb virágpiacára. A vágott virágot és cserepes virágot Hollandiából, a nagykereskedéseken keresztül vagy magyar termelőktől szoktam beszerezni.
Végül pedig, kinek ajánlod ezt a szakmát?
Ezt a szakmát a szabadlelkű, kitartó, állandóan pörgő, kommunikatív embereknek ajánlom. Aki szereti a változatosságot és nem ijed meg a fizikai munkától, bátran kezdjen bele saját virágüzlete üzemeltetésébe.
Szuna Vanda, Miklós Boglárka
A #1 New York Times-Bestselling szerző, Leigh Bardugo két leghíresebb könyvsorozatából, eredeti címükön a Shadow and Bone-ból és a Six of Crowsból fantasy sorozatot készítettek. Az első évad 2021. áprilisában jelent meg, ami rendkívül sikeres lett, ennek következtében második évad is készült, mely nemrégiben, 2023. március elején vált elérhetővé a Netflixen.
A történet két szálon fut, a kötetek alapján. A névadó könyvsorozatról mintázott cselekmény egy árva lány fiatalkorát követi, miután felfedez magáról egy sokkoló, megdöbbentő tényt, miszerint ő egy legendás személy, aki mindaddig csak mítoszokban, ősi népmesékben létezett. Ez a váratlan információ teljesen felforgatja az életét. Mindeközben a többi jelenetben hat bűnözőt láthatunk, amint veszélyes megbízást kapnak egy lehetetlen küldetésre, aminek teljesítéséért cserébe óriási pénzösszeget kínálnak nekik.
Ez a sorozat egy fenomenális filmadaptáció. Kifejezetten nem kedvelem a vontatott, unalmas műveket, viszont őszintén kijelenthetem, hogy nem kellett csalódnom. Zseniális, váratlan fordulatokat vesz az alkotás, mindvégig érdekfeszítő. Harcjelenetekkel tarkított és akciódús is egyben, nem is beszélve a meglepően jól kidolgozott karakterekről. Ráadásul szerelmi szálakkal is színezett, amit szerintem sokan kedvelnek. Ezen kívül bármikor meg tudja nevettetni vagy éppen ríkatni a nézőt. Egy szó, mint száz, azt gondolom, ez egy szavakba nem önthető mestermű.
Persze a fentiek mellett vannak gyengeségei is az Árnyék és csontnak. Ezt a sorozatot két egymástól független kötet kombinálásával készítették, ezért a történeteket a másikhoz kellett igazítani. Ebből kifolyólag, a képernyőn megjelenített tartalom több szempontból is különbözik a könyvektől, ami az olvasók számára gyengepont lehet. Mivel a cselekmény két szálon fut, mire beleéljük magunkat az éppen zajló eseményekbe, a másik sztori hirtelen felbukkan és kiszippant az elmélyülésből. Ez alatt azt értem, hogy nehéz száz százalékosan belemerülni a sorozatozásba, merthogy sűrűn váltakoznak a nézőpontok. Ahogy én látom, akik először nézik, számukra gyors lehet a tempó az elején, úgy érezhetik, hogy egyből belecsap a közepébe.
Nekem kifejezetten tetszett ez a sorozat, a pár gyengesége ellenére is, és bármikor megnézném újra.
Készítette: Szabó Eszter, Kovács Bernadett 9.ny
Kivétel nélkül mindenki be volt öltözve valami filmben szereplő személynek, legyen az főszereplő, mellékszereplő vagy csak egy statiszta. Ebből a mi osztályunk sem maradt ki, nagyon ötletes, kreatív jelmezeket találtunk ki. Találkozhattunk Dorothyval az Óz, a csodák csodája című filmből, Katicával és Fekete macskával a híres francia Miraculus és Fekete macska kalandjai című animációs sorozatokból, egy igazi Deadpool-akcióhőssel, továbbá ott volt Minnie egér és Joker is közöttünk. Akadt olyan LÁNY is, aki a mindenki által ismert Bud Spencer férfi színészt jelenítette meg nagyszerű fantáziával, úgy, hogy bármelyik Bud Spencer és Terence Hill-filmbe bele illett volna. Az évfolyamtársaink és a nálunk idősebbek is kitettek magukért. Megismerkedhettünk a Teletubbies figuráival, Mavisszel a Hotel Transilvániából, Wednesday Adamsszel a fiatalok körében népszerű Wednesday-sorozatból. Tanáraink is jelmezt öltöttek, és velünk együtt buliztak. Osztályfőnökünk gengszternek, Szöllősi János Dániel tanár úr Fülesnek, Sulákné Herczeg Lívia tanárnő pedig boszorkánynak öltözött be.A DÖK-ösök most is kitettek magukért. Egy igazán szédületes és vérpezsdítő bulit szerveztek az előadóba, ahol a főként a kilencedikesekből álló tömeg sokat táncolt és énekelt. Nem csoda, hiszen a Dj olyan, a fiataloknak megfelelő zenéket játszott, amit mindenki nagy örömmel és beleéléssel énekelt.
Osztályfőnökünk olyanoknak is szervezett elfoglaltságot, akiknek nem volt kedve részt venni a táncos mulatságban, ők társasozhattak egy félreeső teremben. Voltak ott kártyák, társasjátékok – például Dobble, Fekete Péter, sakk –, amiktől az ember kedvet kaphatott a közös játékhoz. A buli második felében azonban a közkedvelt Activityvel játszottunk, ahol egymást alig ismerő személyek kerültek egy csapatba, és így küzdhettek együtt a győzelemért. Rozgonyiné Gombos Cecília tanárnő is csatlakozott hozzánk. Kiderült, hogy nemcsak kedveli, hanem nagyon is jól játssza ezt a játékot.
Pihenésképpen a diákság a tanári karral közösen tombolázott az előadóban, ahol a szerencsések jobbnál jobb ajándékokat nyerhettek. Érdekesség, hogy az ajándékok között volt olyan is, amit a mindennapos életben is tudnak majd a nyertesek használni, mint például a sültkrumplitartó vagy egy bögre. Volt, akinek a vállán ott ült a szerencse, és ha háromszor nem húzták ki a „szerencseszámát”, akkor egyszer sem. Tanáraink is vettek tombolajegyet, és ők is – több-kevesebb sikerrel de – gazdagodtak valamilyen meglepetéssel. A tombolázás után ismét kezdetét vette a záróráig tartó tánc és éneklés.
Szívesen vennénk részt még hasonló eseményeken, mert nagyon jól éreztük magunkat azon a péntek estén, és újabb szuper élményekkel gazdagodtunk. Ezek a közös programok és bulizások mindig sokat segítenek a közösség összekovácsolódásában.
Csáder Luca és Mayer Réka
Hogyan határozza, határozta meg a sport az eddigi életed, mi szólt a kosárlabda mellett?
Teljes mértékben meghatározta és meghatározza, már óvodás koromban elkezdtem kosárlabdázni. A szüleim révén nem volt kérdés, hogy melyik lesz az én sportom, ugyanis mindketten kosárlabdáztak, most pedig utánpótlás edzők, szintén az MVM-OSE Lions-nál. És hogy miért pont a kosárlabda? A kosárlabda messze a legkomplexebb és leglátványosabb csapatsport mind közül, amihez megfelelő felkészültség szükséges mind technikailag, mind taktikailag, valamint fizikálisan és mentálisan. Persze a többi csapatsport képviselői ezzel a kijelentésemmel vitába szállhatnak, de ez abszolút nem probléma, a vita az élet része. A kosárlabda egy észjáték, ahol nagyon gyorsan kell feldolgoznod a folyamatosan beérkező impulzusokat, mégpedig úgy, hogy minél jobb arányban jó döntést hozz. Kicsit olyan, mint egy sakkjátszma, ahol mindig reagálnod kell az ellenfeled lépéseire, csak itt közel sincs annyi gondolkodási időd.
Milyen arányban töltik ki az edzések a munkádat, mivel foglalkozol mellette?
2022. augusztus 1-től dolgozom főállású edzőként az Oroszlányi Sportegyletnél, attól a naptól kezdve már csak erre fókuszálok. Előtte 6 évig a mérnöki főállásom mellett másodállásban dolgoztam edzőként az egyesületnél, ami, hát így visszagondolva arra az időszakra, nem volt könnyű. A mérnöki munkám segített megteremteni azt a hátteret, amivel minden zokszó nélkül most már el mertem vállalni az edzői főállást és az új munkakört. Az volt a célom, hogy hosszútávon csak egy dolog legyen majd, amire koncentrálnom kell, az pedig a kosárlabda és az edzői szakma legyen. A játékosaimnak is mindig azt mondom, hogy annál nagyobb ajándék nincs az életben, mint ha azt csinálhatja valaki reggeltől estig, amit a legjobban szeret, legyen az egy játékos vagy edző profi pályafutása.
Az idei évben milyen feladatok elé nézel? Melyik csapat tartozik hozzád, mit gondolsz a gyerekekről, mik a csapatra vonatkozó célkitűzések az idei szezonban?
Az utánpótlás vezetése mellett az U14-es és az U16-os fiú csapatoknak vagyok a vezetőedzője, ami önmagában is óriási felelősség, már csak azért is, mert olyan csapatokról van szó, ahol sok a tehetséges és nagy munkabírású játékos, akikben rengeteg potenciál lakozik. A mai világban ritka, hogy egy helyen ennyi hasonlóan jó hozzáállású gyerek gyűljön össze. Nagyon büszke vagyok, és tényleg öröm velük együtt dolgozni. Eredmények szempontjából a tavalyi évet nagyon nehéz lenne megismételni, de természetesen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt megtegyük vagy éppen túlszárnyaljuk. Persze jó lenne ismét valamelyik döntőben szerepelni mindkét csapattal, de ami számomra az eredményeknél sokkal fontosabb lesz ebben az évben, hogy mennyit fejlődnek majd a játékosaink egyénileg, illetve a csapataink csapatszinten.
Mi motivál legjobban a mindennapi munkád során?
A gyerekek! Amikor látom a szemükben a csillogást. Ha ez megvan, akkor tűzbe mennék értük, ez nem is kérdés. Amikor látom rajtuk az elkötelezettséget, az elszántságot és a küzdeni tudást. Nagyon fontos számomra, hogy milyen a gyerekek munkához való hozzáállása, hogy mindent megtesznek-e egymásért és a közösségért. Ha igen, akkor ezeknél nagyobb motiváció szerintem nem kell egy edzőnek. Amúgy meg nem hiszem, hogy gyerekek esetében a mosolygós arcoknál van bármi fontosabb a kosárlabdában egy utánpótlás csapatnál. Persze nagyon fontos minden más is, de ennyire azok sem. Ha ez megvan, akkor utána lehet szakmázni. Ha már motivációról beszélünk a mindennapi munka során, akkor egy dolog mellett semmiképpen sem mehetünk el. Életeket tudunk akár megváltoztatni mi, edzők a jó és a rossz irányba is, ez pedig óriási felelősség. Az egyik legnagyobb felelősség, amit csak el lehet képzelni, ezért minden nap topon kell lennünk, és mindig minden körülmények között példát kell mutatnunk a gyerekeknek. Ennél nagyobb motiváció úgy gondolom, hogy nem kell.
Hogyan jött a lehetőség? Mióta tevékenykedsz az egyesületnél?
Helyi srácként végigjártam az utánpótlás-ranglétrát, játékosként egészen U20-ig, illetve U23-ig. Közben voltak kisebb-nagyobb kitérők, leginkább az egyetemi tanulmányaim miatt. Nagyon szeretem ezt a sportot játszani is, így, amikor volt rá lehetőségem, akkor játszottam is vagy Oroszlányon, vagy Tatabányán. Az elmúlt 2-3 szezonban viszont már nem játszottam, egészen egyszerűen azért, mert nem volt rá időm a többi teendőm mellett. Jelenleg nem tudnék annyit edzeni, amennyi ahhoz kellene, hogy a saját elvárásaimnak is megfelelve felkészüljek a mérkőzésekre. Már nagyon korán, 11-12 éves koromban elhatároztam, hogy edző szeretnék majd lenni, és onnantól kezdve célirányosan arra készültem. Sokkal nagyobb örömmel tölt el, ha egy játékosomból profi élvonalbeli játékos lesz, elérve a kitűzött céljait, mintha én magam jutottam volna el odáig játékosként. Éppen ezért őszintén szólva sohasem voltak komolyabb ambícióim, ami a saját játékoskarrieremet illeti. Nyitott szemmel jártam végig a játékos éveimet, figyeltem az edzőimet, az ellenfelek edzőit, sokkal jobban lekötött már akkor a kosárlabdának ez a része.
Hogy látod magad magánemberként? Miben vagy más edzőként?
Nem hiszem, hogy eltérne a kettő. Véleményem szerint nem is tud eltérni, és ez az én esetemben is így van, szerintem ugyanolyan vagyok magánemberként is mint edzőként. De ezt mondják meg azok, akik ismernek! Az edzői szakma amúgy sem munka, hanem hivatás, és ha edző vagy, akkor a nap 24 órájában az vagy, és annak is kell lenned, máshogy ezt nem lehet csinálni, maximális elkötelezettség szükséges. Akár edzést tartasz, vagy edzésre, mérkőzésre készülsz, vagy éppen egy meccsről utazol haza, de mondhatnám azt is, hogy egy vasárnapi családi ebéden ülsz, mindig mindenhol a kosárlabda körül forog minden. Amúgy meg maximalista vagyok, és nagyon utálok veszíteni, legyen szó egy bajnoki döntőről vagy akár egy baráti kártyapartiról, nem fér bele semmilyen szinten, hogy a másik nyerjen. Továbbá eléggé megszállott vagyok, ha a kosárlabdáról van szó, legalábbis ezt szokták legtöbbször a fejemhez vágni.
Ha ki kellene ragadnod egy momentumot az elmúlt bajnokságból, akkor mi lenne az?
A kérdést nagyon könnyű megválaszolni, bár az egy helyett kettő dolgot emelnék ki, mert nem tudnék és nem is szeretnék különbséget tenni közöttük. Az egyik az U14 „A” csapattal az „A” döntőbe jutás és az ott megszerzett 6. hely, a másik pedig a III. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjében elért bajnoki cím a Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapatával. Az iskolai csapat tagjai kivétel nélkül az egyesületünk igazolt játékosai voltak, úgyhogy ez hatalmas siker volt az MVM-OSE Lionsnak, az iskolának és a városnak egyaránt. Ahogyan az „A” döntő 6. helye is, amivel beállítottuk az Oroszlányi Sportegylet legjobb utánpótlás eredményét, ugyanis a 2005-2006-os születésű játékosokból álló csapatunk korábban szintén 6. lett az országos serdülő bajnokságban.
Milyen célokat említenél, amiket szakmailag mindenképp el szeretnél érni, és még előtted állnak?
Szakmailag egy fontos dolog van, hogy folyamatosan fejlesszem magam, hogy aztán fejleszthessem a játékosaimat is. Minden játékosomból szeretném kihozni a maximumot, ezért kulcsfontosságú a folyamatos tanulás. Ezzel kapcsolatban gyakran szoktam azzal a hasonlattal élni, hogy a kosárlabda olyan, mint egy vallás. A sportcsarnok vagy az edzőterem a templom, az edző pedig a pap, márpedig egy jó pap holtig tanul. Fontos, hogy minél szélesebb látókörben, minél nagyobb rálátásom legyen a kosárlabdára az évek előrehaladtával, hiszen egy edzőnek már jó ideje nem csak az a feladata, hogy edzéseket vezényeljen.
A mai modern kosárlabda nagyon látványos és felgyorsult. Nem volt ez mindig így. Edzőként mennyire tudod követni a sport átalakulását?
Én már szerintem abba az edzői generációba tartozom, ahol már akkor jól körvonalazódott, hogy merre tart a kosárlabda, amikor elkezdtem ezt az egészet. A tendencia egyértelmű, nekünk már eszerint kell hozzáállnunk és dolgoznunk, hogy fel tudjuk készíteni a játékosainkat a rájuk váró kihívásokra. Lehetőségek tárháza áll a rendelkezésünkre, amik segítik az edzést és a felkészítést. De néha az az érzésem, hogy azt sokan elfelejtik, hogy utánpótlásnevelésről beszélünk, ahol továbbra is a gyerekek állnak a középpontban. Meg kell találni az arany középutat a képzés és az „űrtechnológiai” eszközök között, mert tehetséges, jó hozzáállású, szorgalmas gyerekek nélkül ezek az eszközök mit sem érnek. Valamint a kosárlabda-specifikus technikai elemek készség szinten történő elsajátításához és az alapképességek fejlesztéséhez nem is nagyon kellenek.
Hogy látod, milyen változásokat hozott az egyesület életében a tavaly megjelent névadó támogató, az MVM?
Mindenképpen nagyon pozitív a névadó szponzor megjelenése az oroszlányi kosárlabda életben. Nagyon sok ember dolgozott rengeteget az elmúlt években, hogy eljusson oda az egyesület, ahol most van. Azért nem kezdem csak el sorolni, hogy kik, nehogy kihagyjak valakit. Országos szinten is elismerik most már a munkánkat, és részben ennek is köszönhető az MVM megjelenése, mint névadó szponzoré. Abszolút pozitív hatása volt a megjelenésüknek az egyesületünk életében, és nagyon bízom benne, hogy a soron következő években is sokat profitálhat majd az együttműködésből mindkét fél. Ami az utánpótlásunkat illeti, nagyon sok tervünk van az előttünk álló időszakra, ezeknek a megvalósításában pedig nagy segítségünkre lehet majd a névadó szponzorunk.
Sok sikert kívánok a munkádhoz és az idei szezonhoz! Köszönöm, hogy ilyen lelkesedéssel edzed az OSE csapatait!
Vorsléger Zoltán Márton
A karnevál szóról általában mindenkinek az ikonikus, Velencében megrendezésre kerülő, hatalmas álarcos felvonulás jut eszébe, aminek a célja a tél elűzése és a tavasz várása. Biztosan sok mindenki szeretne eljutni erre az eseményre. De ha ezt az élményt nem élhetjük át, akkor itt nálunk a Velencei-tó partján is érdemes meglátogatni az immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő karnevált.
Először látogattunk el ide én és a családom. Kíváncsiak voltunk, nálunk mit jelent a velencei karnevál. Ez az esemény a Hauszmann Alajos Művelődési Ház kertjében zajlott 2023. február 18-án.
A kert tele volt kézműves portékákkal, édességekkel és különböző programlehetőségekkel, melyek szórakozást nyújtottak kicsiknek és nagyoknak is egyaránt. A helyszín közepén egy hatalmas sátor állt, ahol a kisebb gyerekek énekeltek és nevetgéltek a színpadon őket szórakoztató és foglalkoztató busókon és a műsorvezetőn. A kicsik egymás után többször is beültek a kosárhintába, ami megállás nélkül forgott mindig új utasokat felvéve. A nagyok egy közelben lévő focipályán próbálhatták ki a segwayeket.
A sátor mellett várta sorsát a szalmából készített Kisze-báb, hogy este meggyújtásra kerüljön a tél elűzésének jelképeként.
Ami persze nem maradhat el a magyar „velencei karneválról” sem, azok a gyönyörű kosztümök, amiket a hölgyek viseltek. Sorban álltak az emberek, hogy fényképezkedhessenek velük. Időnként megjelentek a bódék között sétálgató gólyalábasok is, akiket hangos tapssal és ujjongással köszöntöttek.
Itt sem maradhatott el a krumplispirál, amit anyukámmal mindig jóízűen fogyasztunk, ha látunk. Miközben falatozgattunk, körülöttünk az emberek nevetgéltek, futkároztak, énekeltek és fényképezkedtek. A levegő tele volt különböző ételek illatával, amiket a szeles időjárás hozott magával.
Mivel a Velencei-tó partjáról beszélünk, adott volt a lehetőség egy jó kis sétára a tó partján a forgatag fáradalmai után. Igaz, az időjárás azon a napon nem nagyon kedvezett egy tóparti sétához, mivel a víz közelében hatalmas volt a szél ereje, és nagyon hideg volt, de ez sem tartotta vissza az embereket attól, hogy vízi sportot űzzenek a hideg hullámok hátán.
Úgy gondolom, érdemes ellátogatni kis hazánk második legnagyobb tavához, és betekintést nyerni a mi „velencei karneválunkba”. Nagyon jól éreztem magam, és kaptam egy kis télűző hangulatot!
Készítette: Palkovits Panka
Ezt szüleim is mondogatják, hiszen ezt hozták otthonról. Az ő szüleik is hangoztatták ezeket a szavakat. Úgy vélem, hogy a mostani Z-generáció, vagy az azt követő alfa generáció is éppúgy meg fogja oldani az élet által hozott kihívásokat, csak egy kicsit másképp, vagy más úton.
És igen, az az ő idejükben volt úgy, nem most! Most más szelek fújnak. Hova nekem már a postai csekk? Ódivatú! A hagyományos levelet és borítékot miképp kell megírni, megcímezni? Én már a chat, email világában élek. Ébresztő! A hivatalos ügyek intézése is ebbe az irányba mutat, tehát nem kell aggódni, hogy nem tudom megoldani az ilyen kihívásokat.
És igen! Én más munkamorált fogok képviselni! Fontos számomra a szabadabb munkavégzés, a nyitottabb és fesztelenebb munkakörnyezet, illetve nem egy munkahelyen akarok nyugdíjas koromig dolgozni. Ha jön egy jobb, kedvezőbb, rugalmasabb, lehet, odébbállok. És ezt megértik a munkáltatók is. Tudják mi várható tőlem, ezért a munkavégzés formáit és a munkahely környezetét ehhez alakítják már most, vagy fogják hamarosan (Pl: Google).
A világ alakul, és ha kell, alakítja magát az új elvárásokhoz. Kicsit olyan, mint a természetben az evolúció. Ha megváltozik a környezet, akkor ahhoz változik az élőlény is, és fordítva. Nem én kértem a technikai haladást, azt hozta a világ fejlődése. Én ebbe a változó világba születtem, és a máról holnapra történő változás nekem természetes. Szüleimnek nagyobb kihívást jelenthet.
Talán ez is oka annak, hogy féltenek a jövőtől, az élettől, a kihívásoktól.
Nem kell. Én készen állok rá!
Varga Petra, Czenki Petra
Mikor döntötte el, hogy óvónő szeretne lenni? Mikor kezdte el a pályafutását óvónőként?
Az általános iskola utolsó évében a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium óvónőképző szakjára jelentkeztem, de sajnos nem vettek fel. A gimnáziumi évek után képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, de 3 év után – képzettség hiányában – elsodródtam a pályától. Végül 2009-ben jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karára, ahol 2012-ben végeztem. 2013 márciusában kezdtem meg tulajdonképpen képzett óvónőként a munkámat, amit a mai napig megszakítás nélkül végzek.
Mi adta meg az ihletet ahhoz, hogy ezt a pályát válassza?
Mindig is szerettem a gyerekeket. Már kisgyermekként is szívesen vigyáztam a közvetlen környezetemben élő kisebb gyermekekre, szívesen töltöttem velük az időmet. Így nem volt kérdéses, hogy milyen szakmában képzelem el a jövőmet.
Mit tart a legnagyobb kihívásnak a munkájában? Miért?
Az irreális és számtalan ellenőrzésnek, adminisztrációnak való megfelelést. Mindezt úgy, hogy a szakmát lenézik és ellehetetlenítik. Az életpályamodell részét képező minősítő eljárás pl. rengeteg időt elvett a családomtól, a csoportomtól, a szabadidőmből úgy, hogy anyagi megbecsülés sem járt hozzá. Sajnálatos módon az életpályamodell nem jár anyagi előnnyel.
Köztudott, hogy a mai gyerekekkel nem egyszerű bánni, hogyan tud mégis motivált maradni a nehézségek ellenére?
Minden siker motivál, legyen az akármilyen kicsi is. De új erőt ad egy gyermeki mosoly, ölelés, odabújás. Egy nekem szánt rajz vagy az udvaron gyűjtött virágzó gyom, és már el is felejtettem minden rosszat.
Az Ön számára a munkája szakma vagy hivatás?
Egyértelműen hivatás. Szakmai alapokon nyugvó hivatás. Hivatástudat nélkül a pedagógusszakma elképzelhetetlen ma már - az anyagi és a társadalmi megbecsülés hiánya miatt.
Mi volt a legszebb élménye, amit a gyerekekkel szerzett az óvodában?
Minden egyes ölelés, kitárt karokkal való hozzám szaladás. A tudat és az érzés, hogy szeretnek.
Ön szerint melyik az a három tulajdonság, ami elengedhetetlen egy óvónő számára?
Nehéz hármat kiragadni, de talán a gyermekek feltétlen szeretete, elfogadása, tisztelete, az empátia, segítőkészség, következetesség, rugalmasság és a hitelesség abban, amit közvetítek, tanítok, mutatok.
Mi tesz egy óvónőt jó óvónővé?
Ez jó kérdés, mert itt folytathatom az előző felsorolását: a jó óvónő egy bázis. Egy biztos érzelmi pont, akihez kapcsolódni lehet, aki elfogad, megnyugtat, szeret, mindig elérhető. Aki időt és energiát áldoz a gyermekre, aki pozitív mintát nyújt, aki segít, hogy a gyermek személyisége kibontakozhasson. Aki meglátja minden gyermekben a lehetőséget, a pozitívumot, és annak kiaknázását szorgalmazza. Aki motivált, kreatív és vicces, ugyanakkor határozott és következetes.
Mikor a saját gyermekei óvónője volt, hogyan tudta szétválasztani az anyai és az óvónői szerepet?
A lányom óvodás volt még, amikor dolgozni kezdtem. Másik csoportba járt, csak az udvaron, illetve a gyülekezés idején találkoztunk. Nagyjából ugyanúgy viselkedtem vele, mint otthon. Anyaként és óvónőként ugyanolyan nevelési elveim vannak, bár elmondások szerint szigorúbb elvárásokat fogalmaztam meg vele szemben, mint a többiekkel. Igyekeztem nem több testi kontaktust létesíteni vele, mint a többi kisgyerekkel, de nyilván, ha odaszaladt hozzám, nem utasítottam el. Anyának szólított, én nem vártam el tőle, hogy óvó néninek hívjon.
Milyen jó tanácsot adna a jövő óvodapedagógusainak?
Egy optimális világban azt mondanám, hogy az menjen óvónőnek, aki rá tudja szánni a nap szinte minden percét. Egy óvónő csak akkor nem dolgozik, amikor alszik. Egyébként folyton az óvoda és a csoportja, a heti feladatok járnak a fejében. Ha kirándul, ha nyaral, képes mindent összegyűjtögetni és hazacipelni, ami szükséges lehet az oviban. A mai világban azt mondom, az menjen óvodapedagógusnak, aki a szakma szépségei mellett stabil anyagi háttérrel rendelkezik, aki bírja a nyomást és a folytonos ellenőrzést.
Rédl Csenge, Pintér Petra, Czupi Anna
Minden normálisan kezdődött.
A telefonja ébresztőjének irritáló hangja, majd a reggeli félálomban lévő készülődés, a vészhelyzeti riasztókat kivéve.
A lány a telefonjáért nyúlt, és megpróbált nyugodt maradni, természetesen a legkevesebb sikerrel. A telefonja egy rádiófelvételt sugárzott, miszerint cseppfertőzéses vírus terjed a világban, és a menedékpontok már felálltak.
Egy percre vagy akár órákra – a lány nem tudta megmondani – az egész világ elhallgatott, majd pedig teljes káoszt tört ki. Az egész lakóház fejvesztve rohangált, legtöbbjük ruháit szedegetve készült a város elhagyására.
Jessica, ha nem máskor, hát most hálát mondott biológiatanárának és a saját ép eszének, mert mielőtt a házból kilépni készült, már egy adag maszk volt a kezében, azon kívül egy hátizsákot akasztott a hátára a legszükségesebb dolgokkal. Tavasz lévén egy vastag pulcsin kívül kabátot nem vett.
A lakóháza nem állt messze a városhatártól, és nem messze feküdt a főút is, így láthatta, ahogy többszáz kocsi tele családokkal száguld ki a városból reménykedve máshol a jobb esélyekért. A lány telefonja szerint a legközelebbi menekítő hely a helyi katonaság volt, így a réteken keresztül megindult úti célja felé.
A réten áthaladva csak a lába alatti fű suhogását hallotta, a városból jövő zajok mostanra teljesen elnémultak.
A katonaságra érve a hangok felerősödtek és utána már csak homályosan emlékezett arra, hogy egy fehér védőfelszereléses, határozott hangú férfi egy furgonba parancsolja kilenc másik, nyúzott tekintetű emberrel együtt.
Jessica nem tudta megmondani, mennyit utaztak a furgonban, de többször is hallotta a sofőr hangját egy űrállomásról, majd pedig egy Aleria nevű helyről beszélni. Akkor még a lánynak fogalma sem volt arról, hogy az űrhajóval egyenesen egy, az életfeltételeknek megfelelő bolygóra szállítják más menekültekkel együtt, ahol az új kezdet vár rájuk, vagy éppen a halál...