Sokakban talán fel sem merül, milyen nehéz és kimerítő egészen kicsi gyerekekkel foglalkozni. Az óvónői szakmáról, és annak előnyeiről illetve hátrányairól kérdeztük Rédlné Vörös Klárát, aki ezt a szakmát választotta hivatásának, és már több mint tíz éve dolgozik óvónőként.

Mikor döntötte el, hogy óvónő szeretne lenni? Mikor kezdte el a pályafutását óvónőként?

Az általános iskola utolsó évében a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium óvónőképző szakjára jelentkeztem, de sajnos nem vettek fel. A gimnáziumi évek után képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, de 3 év után – képzettség hiányában – elsodródtam a pályától. Végül 2009-ben jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karára, ahol 2012-ben végeztem. 2013 márciusában kezdtem meg tulajdonképpen képzett óvónőként a munkámat, amit a mai napig megszakítás nélkül végzek.

Mi adta meg az ihletet ahhoz, hogy ezt a pályát válassza?

Mindig is szerettem a gyerekeket. Már kisgyermekként is szívesen vigyáztam a közvetlen környezetemben élő kisebb gyermekekre, szívesen töltöttem velük az időmet. Így nem volt kérdéses, hogy milyen szakmában képzelem el a jövőmet.

Mit tart a legnagyobb kihívásnak a munkájában? Miért?

Az irreális és számtalan ellenőrzésnek, adminisztrációnak való megfelelést. Mindezt úgy, hogy a szakmát lenézik és ellehetetlenítik. Az életpályamodell részét képező minősítő eljárás pl. rengeteg időt elvett a családomtól, a csoportomtól, a szabadidőmből úgy, hogy anyagi megbecsülés sem járt hozzá. Sajnálatos módon az életpályamodell nem jár anyagi előnnyel.

Köztudott, hogy a mai gyerekekkel nem egyszerű bánni, hogyan tud mégis motivált maradni a nehézségek ellenére?

Minden siker motivál, legyen az akármilyen kicsi is. De új erőt ad egy gyermeki mosoly, ölelés, odabújás. Egy nekem szánt rajz vagy az udvaron gyűjtött virágzó gyom, és már el is felejtettem minden rosszat.

Az Ön számára a munkája szakma vagy hivatás?

Egyértelműen hivatás. Szakmai alapokon nyugvó hivatás. Hivatástudat nélkül a pedagógusszakma elképzelhetetlen ma már - az anyagi és a társadalmi megbecsülés hiánya miatt.

Mi volt a legszebb élménye, amit a gyerekekkel szerzett az óvodában?

Minden egyes ölelés, kitárt karokkal való hozzám szaladás. A tudat és az érzés, hogy szeretnek.

Ön szerint melyik az a három tulajdonság, ami elengedhetetlen egy óvónő számára?

Nehéz hármat kiragadni, de talán a gyermekek feltétlen szeretete, elfogadása, tisztelete, az empátia, segítőkészség, következetesség, rugalmasság és a hitelesség abban, amit közvetítek, tanítok, mutatok.

Mi tesz egy óvónőt jó óvónővé?

Ez jó kérdés, mert itt folytathatom az előző felsorolását: a jó óvónő egy bázis. Egy biztos érzelmi pont, akihez kapcsolódni lehet, aki elfogad, megnyugtat, szeret, mindig elérhető. Aki időt és energiát áldoz a gyermekre, aki pozitív mintát nyújt, aki segít, hogy a gyermek személyisége kibontakozhasson. Aki meglátja minden gyermekben a lehetőséget, a pozitívumot, és annak kiaknázását szorgalmazza. Aki motivált, kreatív és vicces, ugyanakkor határozott és következetes.

Mikor a saját gyermekei óvónője volt, hogyan tudta szétválasztani az anyai és az óvónői szerepet?

A lányom óvodás volt még, amikor dolgozni kezdtem. Másik csoportba járt, csak az udvaron, illetve a gyülekezés idején találkoztunk. Nagyjából ugyanúgy viselkedtem vele, mint otthon. Anyaként és óvónőként ugyanolyan nevelési elveim vannak, bár elmondások szerint szigorúbb elvárásokat fogalmaztam meg vele szemben, mint a többiekkel. Igyekeztem nem több testi kontaktust létesíteni vele, mint a többi kisgyerekkel, de nyilván, ha odaszaladt hozzám, nem utasítottam el. Anyának szólított, én nem vártam el tőle, hogy óvó néninek hívjon.

Milyen jó tanácsot adna a jövő óvodapedagógusainak?

Egy optimális világban azt mondanám, hogy az menjen óvónőnek, aki rá tudja szánni a nap szinte minden percét. Egy óvónő csak akkor nem dolgozik, amikor alszik. Egyébként folyton az óvoda és a csoportja, a heti feladatok járnak a fejében. Ha kirándul, ha nyaral, képes mindent összegyűjtögetni és hazacipelni, ami szükséges lehet az oviban. A mai világban azt mondom, az menjen óvodapedagógusnak, aki a szakma szépségei mellett stabil anyagi háttérrel rendelkezik, aki bírja a nyomást és a folytonos ellenőrzést.

Rédl Csenge, Pintér Petra, Czupi Anna

Jessica Brooks nem így tervezte a napját. Tervei közé tartozott gimnáziumba menni, mint ahogy ezt már két éve teszi minden hétköznap reggel. Az viszont, hogy most egy kimenekítő űrhajó közepén kapaszkodik, bizonyítja, hogy a napja nem úgy sikerült, mint megszokta.

Minden normálisan kezdődött.

A telefonja ébresztőjének irritáló hangja, majd a reggeli félálomban lévő készülődés, a vészhelyzeti riasztókat kivéve.

A lány a telefonjáért nyúlt, és megpróbált nyugodt maradni, természetesen a legkevesebb sikerrel. A telefonja egy rádiófelvételt sugárzott, miszerint cseppfertőzéses vírus terjed a világban, és a menedékpontok már felálltak.

Egy percre vagy akár órákra – a lány nem tudta megmondani – az egész világ elhallgatott, majd pedig teljes káoszt tört ki. Az egész lakóház fejvesztve rohangált, legtöbbjük ruháit szedegetve készült a város elhagyására.

Jessica, ha nem máskor, hát most hálát mondott biológiatanárának és a saját ép eszének, mert mielőtt a házból kilépni készült, már egy adag maszk volt a kezében, azon kívül egy hátizsákot akasztott a hátára a legszükségesebb dolgokkal. Tavasz lévén egy vastag pulcsin kívül kabátot nem vett.

A lakóháza nem állt messze a városhatártól, és nem messze feküdt a főút is, így láthatta, ahogy többszáz kocsi tele családokkal száguld ki a városból reménykedve máshol a jobb esélyekért. A lány telefonja szerint a legközelebbi menekítő hely a helyi katonaság volt, így a réteken keresztül megindult úti célja felé.

A réten áthaladva csak a lába alatti fű suhogását hallotta, a városból jövő zajok mostanra teljesen elnémultak.

A katonaságra érve a hangok felerősödtek és utána már csak homályosan emlékezett arra, hogy egy fehér védőfelszereléses, határozott hangú férfi egy furgonba parancsolja kilenc másik, nyúzott tekintetű emberrel együtt.

Jessica nem tudta megmondani, mennyit utaztak a furgonban, de többször is hallotta a sofőr hangját egy űrállomásról, majd pedig egy Aleria nevű helyről beszélni. Akkor még a lánynak fogalma sem volt arról, hogy az űrhajóval egyenesen egy, az életfeltételeknek megfelelő bolygóra szállítják más menekültekkel együtt, ahol az új kezdet vár rájuk, vagy éppen a halál...

KSKét év telt el azóta, hogy Kovács Sarolta bronzérmet szerzett a tokiói olimpián. Azóta megházasodott, anyai örömök elé nézett, kertes házba költöztek, és letette a szakedzői vizsgáját. Én is öttusázom, edzőként van szerencsém őt ismerni. Beszélgettem vele, miként egyezteti össze az anyaságot a sporttal és az edzősködéssel.

A tokiói olimpia óta rengeteg minden történt veled. Miben változott meg az életed?Az olimpia után már mindenféleképpen szerettünk volna családot alapítani, hazajöttünk, és az első próbálkozások után össze is jött, így hamar érkezett Vincent, az első kisfiunk. A jövőben tervezünk még több gyereket, hogy közel legyenek egymáshoz korban, két-három év az nagyon ideális lenne. Eddig az öttusa volt az életem, ebben éltem. A sporton kívül másban nem gondolkodtam. Persze ott volt a tanulás is, de az anyai élet, a szülés, a család teljesen megváltoztatott. Felülírta az értékrendet, a család mindenekelőtt. Jelenleg a fiam az első, aztán a kutyám és a férjem következik, majd én vagyok az utolsó. Családanya a szerepem.

KS1Most már minden nap találkozunk edzésen, jó érzés a csapattársaidnak, hogy munkába álltál. Neked is hiányoztak a többiek?

Nagyon hiányoztak, remélem, hogy én is hiányoztam nekik. Együtt nőttünk fel, ők a második családom, a Volán. Mindig az volt a tervem, hogy ha majd egyszer abbahagyom az öttusát, akkor sem szeretnék a Volán-teleptől elszakadni. Edzőként továbbra is számíthatnak rám.

Az elmúlt két évben többször láthattak a Volánon, de te nem csak sportolni jöttél, hanem edzést tartani az utánpótlásnak. Hogy tetszik az edzői pálya?

Ez a két év azzal telt, hogy ketten voltunk otthon, de öröm volt néha kiszakadni és visszajönni az edzés helyszínére és a többiekhez. Az edzőség egy nagy álmom volt, de tanító néni is szerettem volna lenni, kicsi gyerekekkel akartam foglalkozni. Jelenleg az U17-U19 korosztályokkal dolgozom. Nagyon élvezem, hogy lövőedző vagyok. Tetszik, hogy amit én átéltem és tudok, azt átadhatom, vagyis megpróbálom átadni. Szeretek másoknak segíteni, remélem ez is sikerülni fog.

Az öt szám közül miért pont a lövészetet választottad?

KS3A lövészet és a lovaglás a két kedvencem. Sajnos a lovaglásnak már csak órái vannak az öttusában, ha fogalmazhatok így. A másik dolog, ami még érdekel engem, az a mentális felkészülés és a sportpszichológia, ebből írtam a szakdolgozatomat, ebből megyek tanulmányi versenyre is. Ezek mindegyik számban fontos szerepet játszanak, de leginkább a lövészethez szükségesek. Ha megtanulsz jól lőni, utána már csak alkalmaznod kell, hogy magas pulzussal, stresszes versenyhelyzetben, társaktól függetlenül is jól menjen. Ez egy idő után már csak fejben dől el.

Nem egyszerű egy kisgyerek mellett dolgozni és sportolni. Neked hogy sikerült a munkát a magánélettel összehangolni?

Szerencsére zökkenőmentesen ment, mert mind a családom, mind a párom családja is rengeteget segít. Minden hétvégén leülünk, és megbeszéljük a következő hetet, hogy ki, mikor vigyáz Vinire. Iszonyatosan jó gyerek, nagyon mosolygós, mindenkivel jól elvan. Hálásak lehetünk, hogy egy ilyen szép és kiegyensúlyozott kisfiút kaptunk. Ennyi segítséggel egyszerű megoldanom a munkát, délutánonként mindig itt tudok lenni. Most, hogy vidékre költöztünk, körülbelül tíz métert kell sétálnom a rekortán csíkomig, vagy az erdőbe, így kint is tudok futni. Ennek köszönhetően össze tudom hangolni a családot és az edzést. A tanulást szintén be kellett illeszteni a család mellé, mert négyhetes volt Vini, amikor államvizsgáztam.

Nemrég tértél vissza az öttusához. Hogy haladsz a felkészüléssel?

A tavasz lesz a vízválasztó. Elkezdtem most mozogni, meglátjuk, hogy mennyire tudok Vini mellett dolgozni. Az olimpiai felkészülésem végére már mindenem fájt, és műtöttek is többször, kiderül, most hogyan fogja bírni a szervezetem. Hiányérzet nincs bennem, mindent elértem, amit szerettem volna. Sokat voltam az öttusában, itt nőttem fel, természetesen hiányzik, ezért is jöttem vissza. A család az első, ha mellette megy, megy, de ha nem, akkor sem fogok a kardomba dőlni.

KS4Nagyon sok verseny van már a hátad mögött. Milyen érzéssel tölt el, hogy két év kihagyás után újra rajthoz állj?

Hiányzik az adrenalin, hiányzik, hogy utazzak, de legfőképpen az izgulás, mert minden apró dolgon tudok izgulni. Szeretek versenyezni, azért is döntöttem úgy, hogy beszállok a tanítványaimhoz a pontszerző játékokba. Megmérettetésekkel telt az életem. Volt olyan tavasz, mikor minden hétvégén versenyre utaztam, mert négy korosztályban indítottak. Akkor arra vágytam, hogy többet lehessek otthon, mert lesz egy csomó időm, de most, hogy otthon vagyok, hiányzik a pörgés. A családom szerint még így is egész nap rohanok.

2023-at írunk, a sportolók jó része már Párizsra koncentrál. Te is erre készülsz?

Most újra edzek, meglátjuk, hogy mi lesz. Remélem, elkerülnek a sérülések. Szeretném szépen befejezni a pályafutásom. Az élsportban maximum másfél évem van, szóval jövő ősszel már biztos, hogy vége a hivatásos karrieremnek, illetve sokunknak, mert a párizsi olimpia után vége a lovaglásnak is. Ezután a sportot nem fogom tudni folytatni. Sajnos már a sportolói pályafutásom végéről kell beszélni, ami nagyon furcsa.

Párod focista, neked ott van az öttusa, sportos család vagytok. Esetleg az úszásba már belekóstolt Vini?

Még nem, egyelőre nem vittem le az uszodába. Nagyon szereti a fürdést otthon, wellnessen már többször voltunk, ott is élvezte a vizet. Mindig tervezem, hogy majd járunk babaúszásra. Testvérem is rágja a fülemet, hogy menjek velük, de pont olyan időpontban van, hogy én közben az edzésen vagyok, szóval így nehéz megoldani. Biztosan megtanul majd úszni, de én úgy tudom, hogy azt hároméves korban elég elkezdeni. A víz szeretetéhez én is hozzá tudom szoktatni. Nem fogom erőltetni, hogy öttusázzon, azt csinál majd, amit szeretne, de ahogy látom, most inkább a labdát választja.

Kutyusod, Barack is sokszor elkísér az edzésekre. Vinivel is találkozhatunk majd?

Igen, mindenképpen. Együtt fogom őket hozni, mivel nagy összhangban vagyunk mi így hárman. Vini Barackot követi, Barack pedig engem, így mindig együtt mozgunk. Ha jó idő lesz, többet jönnek majd velem. Természetesen a munkát nem akarom megzavarni, de edzések előtt és után lehet egy kicsit babázni és kutyusozni.

Kőszegi Kamilla

Székesfehérváriként nem gyakran látogatok el a budapesti Városligetbe, azonban az idén januárban egy szép napot töltöttem el itt.

Zene1A parkban sétálva egy szokatlan külsejű épületet pillantottam meg: a Liget fái között egy szinte lebegő, aranysárga tető bukkant elő. Ahogy közelebb mentem, a több mint 10 m magas üvegfalakkal határolt, merőleges síkokat szinte nem tartalmazó, arany levelekkel díszített tetejű épület teljesen magával ragadott. A Magyar Zene Háza előtt álltam.

Az épületbe belépve éreztem a természetes és az épített környezet harmóniáját. A tetőszerkezetet a meglévő fákhoz igazították, hiszen egy fát sem kellett kivágni a létesítéskor, ami a természet tiszteletére utal. Bár az előtérben csend volt, az arany levelekkel borított mennyezet hullámai a zene dallamára emlékeztettek.

Zene2Az egyik állandó kiállításra váltottam jegyet, zenei utazásra indultam: a
„Hangdimenziók – zenei utazások térben és időben” című interaktív bemutatóra. Nem csalódtam. Az őskori ritmusoktól, a gregorián dallamokon át a 21. század zenéjéig kaphatunk történeti áttekintést. A zenei tárlat valóban interaktív: a kiállított tárgyak nagy része megfogható, kipróbálható, működtethető. A modern technika segítségével kódexeket lapozhatunk, díszített üvegablakok előtt ülve szerzetesek szájából hallhatjuk a gregorián énekeket. Az énekórán tanultak sokkal érdekesebben, játékosan köszönnek vissza: együtt utazhatjuk körbe Európát Mozarttal, még az utazó bőröndjébe is betekinthetünk, felfedezhetjük az Operaház kulisszatitkait a pincétől a padlásig. Igazi keverőpulttal akár DJ-k is lehetünk, filmzenéket mixelhetünk, végül igazi felhők alatt állva, kezünket magunk elé tartva, zenéket is „lehívhatunk”.

Látogassatok el Ti is mielőbb a Magyar Zene Házába, tapasztaljátok meg a zene életútját! Felejthetetlen élményben lesz részetek!

Zene3

Kovács Lili Adrienn

Interjút készítettünk Rozgonyiné Gombos Cecília tanárnővel, mert kíváncsiak voltunk az életére, illetve a múltjára. Ezért megkértük őt, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Mikor döntött úgy, hogy tanár lesz? Kiskorában is ezt akarta már?

Tulajdonképpen kiskoromban még nem volt ez tudatos, ezt anyukám elmeséléséből hallottam. Amikor még alsós voltam, akkor, miután hazamentem az iskolából, kitettem a macijaimat, mindenféle barbie babámat meg a háziállatokat beraktam a szobámba, és éppen az aktuális dolgot, amit aznap nekem tanítottak a tanítónénik, azt elkezdtem nekik magyarázni. Én így tanultam igazából, hogy közben tanítottam őket is. Amikor megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnél lenni, nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy tanár. Felsős tagozatosként pedig már korrepetáltam az osztálytársaimat, akiknek szükségük volt rá. Arra tisztán emlékszem, hogy felsős koromban az aktuális dologban, amit nem értettek, abban segítettem. A másik, ami nagyon érdekelt, az a pszichológia volt, de végül a tanári pályát választottam.

Miért nem a pszichológiával kezdett el foglalkozni?

Én e között és a tanárszak között hezitáltam. Azonban anyukám azt mondta, hogy szerinte a pszichológiához én túlságosan érzékeny vagyok. Úgy gondolta, nem fogom tudni magam függetleníteni a nehezebb sorsoktól. Aggódott, hogy ez majd nagyon rányomja a bélyegét az életemre érzelmi tekintetben. Úgyhogy azt tanácsolta, inkább a tanári pályát válasszam, és végül is így döntöttem.

Mi volt iskolás korában a kedvenc tantárgya? Mit gondol erről most?

Általános iskolában is az angolt szerettem, de nálunk 7-8-ikban szakkör formájában tanították, nekem az már akkor kedvenc tantárgyammá vált, és ez így maradt a gimnáziumban is. Nagyon szerettem a történelmet is, valószínűleg a történelemtanár miatt. Mindenképp humán beállítottságú voltam, és a humán tantárgyakat szerettem, tulajdonképpen a történelmet, a magyart és az angolt emelném ki. Én ugye most a gyermekeimmel újra tanulok mindent, és amikor kikérdezem őket, akkor ezeket fel tudom eleveníteni. Még mindig nagyon szeretem ezeket a tantárgyakat, az angol a szakmámból adódóan a szívem csücske. A magyar nyilván nagyon fontos egy nyelvszakos tanárnak, viszont a reál tárgyakat nem annyira kedvelem.

Hol tanult és milyen végzettsége van?

A családommal nagyon sok helyen éltünk az országban, mert édesapám hivatásos katona volt. Az általános iskolámat Fehérváron kezdtem, de első osztályban elköltöztünk Sárszentmihályra, és ott folytattam tanulmányaimat. Nagyon szerettem, szuper kis közösség volt ott. Majd a Tóparti Gimnáziumba mentem, nagyon szívesen emlékszem vissza azokra a gimis évekre. Ezután nem annyira szerettem volna kollégista lenni, de mostani fejemmel már nem lett volna baj, ha másik városba, a saját lábamra állva kezdem meg a főiskolát vagy az egyetemet. Mivel itt van a közelben a Kodolányi János Főiskola, egyszerűbb volt ide járni és nem sokat utazni. Megkezdtem itt a tanárképzésen a nyelvtanárszakot. Utána szerettem volna a kétéves egyetemi kiegészítőt elvégezni, de ez a mai napig terv számomra.

Volt már külföldön hosszabb ideig? Ha igen akkor hol?

A diplomám után, két év kiegészítő helyett úgy döntöttem, elutazom egy nyárra Angliába. És ez így is történt, au pairként helyezkedtem el egy családnál. Csak egy nyárra gondoltam maradni, de annyira megszerettem a nehézségek ellenére is, hogy maradtam két és fél évet. Nagyon sokat köszönhetek ennek a londoni időnek. Ott tanultam meg először, hogyan lehet önállóan boldogulni. Rengeteg barátot szereztem, nagyon szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, és nem bántam meg. Két és fél év után a honvágy miatt hazajöttem, mert hiányzott a családom és a barátaim. Itthon elhelyezkedtem nyelvtanárként, magánórákat is vállaltam. Azóta dolgozom tanárként, megszülettek a gyermekeim, és családom lett.

Mindig tanárként dolgozott? Milyen helyeken tanított?

Angliában nem tanárként helyezkedtem el, au pair voltam, több családnál is dolgoztam, gyerekekre vigyáztam, velük éltem. Fél év au pairkedés után úgy döntöttem, elmegyek egy idősek otthonába ápolóként dolgozni. Nehéz munka volt, de nagyon szerettem. Befogadtak, elfogadtak a kollégáim, nagyon jó kapcsolatot ápoltam velük. Úgy gondolom, ez a segítő vonal az enyém, valahogy mindig ide lyukadok ki. Itthon elhelyezkedtem nyelvtanárként egy kéttannyelvű iskolában, ahol csak pár hónapot voltam. Majd a volt módszertantanárom megkért, hogy jöjjek a Kodolányiba tanítani. 2002-ben kerültem ide, és azóta is itt vagyok.

Mi motiválja Önt tanárként?

Vannak azok a típusú munkák, amik munkák, és azok, amikre az emberek hivatásként tekintenek. Azt gondolom, hogy ha valaki tanárként, akár tizen-huszon évig már ezen a pályán van, az már egy hivatástudat. Ami engem motivál, az abszolút a tanulóim, rengeteg olyan pozitív visszajelzés érkezik, ami mindig megerősít abban, hogy jó helyen vagyok. Úgyhogy a legfőbb motivációm az az, hogy gyerekek között lehetek. Az ember elkalandozik ezekkel a gondolatokkal, hogy el tudod-e képzelni magad máshol, és azt hiszem, hogy nem. Számomra a legfontosabb az az, hogy segítsek a gyerekeknek, és hogy jól érezzék magukat az iskolában.

Honnan jött az ötlet, hogy Daisy, a kutyája segítőkutya legyen?

Az lányom szeretett volna egy kutyát, és amikor elköltöztünk Úrhidára, nem hagyott békén. Végül beadtuk a derekunkat, és meglett Daisy. Nekem nem voltak ilyen terveim, hogy terápiás kutya legyen, csak egy házi kedvencet kerestünk, viszont felkeltette az érdeklődésemet egy továbbképzés, ami Négylábú Tanársegédek címmel futott. Daisy egyéves volt, amikor továbbképzésre mentünk három évvel ezelőtt. Ott megismerkedtem ezzel a világgal, és még most is járok az Ezredéves Készségfejlesztő iskolába, ahol sérült gyerekek foglalkoztatására segítő kutyákat tudnak bevonni. Nekem ez a világ rettenetesen megtetszett, bár akkor még abszolút nem tudtam elképzelni, hogy őt erre meg lehet tanítani. Mivel annyira jó hatással volt a családi életünkre, úgy gondoltam, hogy ez nekem lehet egy célkitűzés a kutyussal. Az alapkoncepció az volt, hogy szerettem volna együtt dolgozni és több időt tölteni vele. Aztán elkezdtünk járni erre a képzésre, és ott kiderült, hogy Daisy alkalmas erre. Elindultunk ezen az úton, és minél többet tanultunk, annál lelkesebbé váltunk. Nekem akkor tetszett meg az egész, mikor láttam, milyen motiválttá váltak a sérült gyerekek a kutyák jelenlétére. Volt olyan mozgássérült gyermek, aki csak a kutya hatására volt hajlandó elvégezni a feladatokat, és olyan ösztönző erő volt ez számukra, hogy én ezt akkor varázslatnak éltem meg. 2022 decemberében értünk a másfél éves, hosszú és komoly képzés végére. Nekem mindenképp tervem volt, hogy ide is behozom a gimnáziumba, és aki szereti az állatokat, annak ez mosolyt csal az arcára. Olyan jó lenne, ha több boldog gyereket láthatnék, és nem ennyi fáradt és kedvetlen diákot. Daisy mindig felvidít, ha csalódott vagy szomorú vagyok, rengeteg erőt ad, és hiszem azt, hogy másnak is.

Mi a véleménye a tanárok mostani helyzetéről?

A tanárok helyzete szerintem röviden és tömören kritikus. Azt érzem, hogy az elhivatott tanárok is úgy gondolják, hogy a helyzetünk ellehetetlenedett. Éppen pár napja olvastam egy újabb tanárról, aki azért mondott fel, mert nem tud azonosulni az oktatás helyzetével. Úgy érzi, hogy most már csak tananyagot adunk le, és olyan sok minden van, amivel nem tudunk foglalkozni, mert nincs idő. A tanárok leterheltsége és a magas óraszám attól veszi el az időt, hogy felkészüljünk egy órára és változatosabbá tegyük azokat. Úgy gondolom, hogy főleg a nagyon elhivatott tanárok adják fel sorra a reményt, ami elszomorító és elgondolkodtató. Úgyhogy a tanárok és az egész oktatás helyzete nem túl pozitív, nem ad okot bizakodásra. Őszinte leszek, sok mindennel kapcsolatban engem is elbizonytalanít, de abban nem, hogy én ezt szeretem és szeretném csinálni. Azonban az nekem nagyon nem mindegy, hogy hogyan taníthatok. Én például osztályfőnökként sokkal többet szeretnék az osztályommal beszélgetni, minőségi időt együtt tölteni.

Ön szerint mit kellene változtatni?

Mi ezt nagyon szépen összeszedtük a sztrájkkal kapcsolatos 9 pontunkban. Ami a tanárok helyzetére vonatkozik, az mindenképpen az óraszám csökkentése, a cél az lenne, hogy ne maximumra toljuk az óraszámokat. Mi nem csak tanítunk: egy pedagógusnak nem csak az a dolga, hogy leadja az anyagot, például osztályfőnökként nekünk az is feladatunk és felelősségünk, hogy neveljük a diákokat, a lelki világukkal foglalkozzunk. Sajnos azt érzem, hogy erre nincs elég idő, és hogy az egy osztályfőnöki óra az kevés harmincöt gyereknél. Hiába vagyok az osztályommal heti négy órában angolórán, ott tanulunk, nem tudok foglalkozni velük egyénileg. Mint osztályfőnök szerintem minimum két óra kellene arra, hogy beszélgessünk és együtt legyünk. Alapvetően nagyon fontos társadalmilag is elismerni a munkánkat, jelenleg ez nem így van és ez elég kiábrándító.

Készítette: Kovács Bernadett és Szabó Eszter

Alter1A Csaknekedkislány együttes kreatívan CSNK névre hallgató legújabb albuma 2022 novemberében került ki a nagyközönség elé, hónapokon át tartó halogatás után. A banda december 28-án megkezdte az albumbemutató turnéját, és nekünk is volt szerencsénk részt venni az egyik fellépésükön, amely Budapesten az Akváriumban rendeztek január 6-án.

A belépő 4500 Ft, diákoknak csak 4000 Ft volt, amibe beleszámított a ruhatár is, szóval mondhatni kedvező. A koncert a NagyHallban volt megtartva, ami kb. 1300 ember befogadására képes. A Csaknekedkislányt felkonferáló előzenekarként a Soviet Monday szerepelt, akiknek a dübörgő dallamai sajnálatos módon nem nyerte el egyikünk tetszését sem első hallgatásra. Mi túl soknak tartottuk a basszusgitárt, valamint a fronténekes hangja sem volt dicséretreméltó. Hosszú út áll még előttük, amíg berobbannak a köztudatba.

Csepella OlivérA Csaknekedkislány dobosának színpadra lépését követően megszólaló, szignifikáns ütemre egy emberként kiáltott fel az egymás sarkán taposó, többnyire frufrus alterlányokból álló közönség, plusz-mínusz néhány rocker apukával az élen. Kórusként visszhangoztak a Féltél Szeretni című dal sorai a helyiség falairól, az énekes és dalszövegszerző, Csepella Olivér az őt meg nem hazudtoló energiabedobással bírta életre a hatalmas tömeget. Különösen elnyerte tetszésünket, hogy a zenekar tagjai számtalan alkalommal interakcióba léptek a közönséggel. Mindenki tombolva énekelte az ismerős sorokat, az új és a régebbi albumokról egyaránt, és nem csüggedő lelkesedéssel fogadták Szalai Annát is. Szerintünk az egyedi hangja talán túl nagy figyelmet kapott, szerettünk volna többet hallani Olivérből a koncert második felében is.

Egymás között diskurálva arra jutottunk, hogy élőben a legnagyobb élvezetet nyújtó dalok az örök klasszikus Falábú nő, a nagy ismeretségnek örvendő Király úr, a friss albumról származó Pánik és a Megérdemlem, és nem utolsó sorban a melankolikusabb hangulatot megteremtő Levegőt! volt. Természetesen a legtöbb dal ugyanolyan pozitív élményt nyújtott, az egyetlen negatívum a fojtogató, extázisban ugráló nagy tömeg volt.

Összességében egy pozitív eseményként gondolunk erre vissza, egyikünk sem bánta, hogy ellátogatott erre az eseményre, mindazonáltal sajnos egy Violetta-koncerthez sajnos nem fogható. Örülnénk, ha a jövőben több alkalmunk adódna ilyen fenomenális programokon részt venni.
Alter3
Készítették: Rédl Csenge, Pintér Petra, Czupi Anna

Illó Zsombor és Bognár Dominik Flórián Süveges István Zalánnal a Polgárdi VSE labdarúgójával készített interjút. Zalán idei teljesítménye kimagasló, ezért felkértük egy rövid interjúra.

Szia Zalán! Kérlek, mesélnél az idei szezonról? Milyennek találod a csapatot, illetve milyen eredményekre számítasz a szezon végén?

Sziasztok! Úgy gondolom, a csapat viszonylag jó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. Az U-16-os gárdával egy erős ligába kerültünk, ahol jelenleg a tabella középmezőnyében foglalunk helyet. Az U-19-es csapattal idén feljutottunk a megyei 1. osztályba, így nehéz kihívások elé kerültünk, de véleményem szerint újoncként szépen teljesítettünk. Szeretnénk a szezon végén minél jobb helyen zárni.

A szezonban már 5 gólnál jársz védőként, hogyan sikerült ennyi találatot szerezned?

Én végzem a csapat szabadrúgásait. Nem nehéz összehozni ennyi találatot pontrúgásokból.

Polgárdiban egy erős igazolásnak tartanak. Mi motivált, amikor két éve ide érkeztél? Honnan igazoltál ide?

A bajnoki cím! Az egyesület nagy neveket igazolt ekkor, érezhető volt, hogy a csapat éhes az aranyéremre. Nevelőegyesületemtől a Szabadbattyán KSE-től érkeztem ide.

Tudomásunk szerint már kétszer is a dobogó legfelső fokán álltál. Milyen érzés?

Egyszerűen leírhatatlan az, hogy amit megálmodtam kisgyermekként, az valóra vált. A rengeteg edzés és munka meghozta a gyümölcsét. Szeretnék még sok címet gyűjteni, nem érem be kettővel.

Ahogy említetted, a Szabadbattyántól érkeztél. Tudnál mesélni az ott eltöltött évekről? Mi hiányzik a legjobban?

Nehéz ezt pár mondatban összefoglalni, ott nevelkedtem, ott szerettem meg a labdarúgást. Emlékszem a jó hangulatban eltöltött edzésekre és meccsekre, ahol mindent megtettünk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. A válogatotthoz tudnám hasonlítani. Ki kell érdemelni, hogy a szabadbattyáni mezt felhúzhasd. A faluért játszunk olyankor, és ez személyes ügy. Talán legjobban az Illóval és Márkival együtt játszott meccsek hiányoznak. A csúcson voltunk, 14 mérkőzésen 57 találatig jutottunk.

Mi a célod a labdarúgással?

Kifejezett célom nincs vele, szeretetből csinálom. Ellenben szeretnék egy hosszú, címekben gazdag és sikeres karriert befutni.

Sárga lapokban sem gyengélkedsz, illetve értesüléseink szerint keményen játszol. Kifejtenéd erről a véleményed?

Sokan mondták már, hogy agresszívan játszom. Teljes mértékben igazuk van, szeretem a kemény belépőket és a fizikális párharcokat. Ez futball, nem pedig balett. Igenis bele kell menni a kemény belépőkbe, akár sárga lapos figyelmeztetés árán is. Feladatom, hogy megállítsam az ellenfél csatárát a gólszerzéstől.

Sokféle mezszámot láthattunk már rajtad, miért ezekre esett a választásod?

Elsősorban a hármas mezszámot viselem, mivel ez a kedvenc számom, viszont Polgárdiba érkezésem során az ötösre esett a választás, mivel úgy tartom, hogy a hármas mezt csakis Szabadbattyán színeiben viselem. Azonban még a tízes számot is szoktam viselni. Ezt kedvenc játékosom, Lionel Messi iránti tiszteletből.

Mikor volt utoljára komolyabb sérülésed?

A komolyabb sérülések, hála az égnek, elkerülnek, viszont még a battyáni időkben egy hosszabb kihagyásom volt. Sajnos a túlterhelés miatt jobbcombfeszítő húzódást szenvedtem, amit négy hetes kihagyás követett.

Végül engedd meg, hogy megkérdezzük, hol tervezed a stoplist végleg felakasztani, hol fogsz visszavonulni? Előreláthatóan mikor tervezed?

Mindenképpen a Szabadbattyán csapatánál fogom befejezni a karrierem. Szeretnék az öregfiúk csapatánál játszani, majd nyugdíjas éveim elején innen méltón visszavonulni.

Köszönjük szépen az interjút, sok sikert szeretnénk kívánni a továbbiakban ,,Süvinek’’!

Készítették: Illó Zsombor és Bognár Dominik Flórián

Nyomozás a köbön, Sherlock Holmes ismét elvitte a pálmát.

Filmkritika

Le merném fogadni, hogy a Sherlock Holmes detektívfilmek rajongói pezsgő vérrel, izzadó tenyérrel és torkukban dobogó szívvel ültek otthon és várták a Millie Bobby Brown főszereplésével alkotott film második részét. Ugyanis az agglegény sztárnyomozó, Sherlock már az első rész alkalmával is sokunk szívébe belopta magát. Félreértés ne essék, a fiatal Brown is remekül alakított, szinte rá tervezték Enola szerepét, ám a detektívparádé második részében inkább kicsit a főhősnő bátyja felé billent az imádat mérlege...

A második felvonásban a gyárban dolgozó munkáslányok közbenjárásával tökéletesen mutatják be az alkotók a vásznon az első nagy nőjogi tüntetést, ami 1888-ban történt. Ezenkívül a híres fehér foszfor botrány is felbukkan a történetben, nem máshol, mint a gyárban dolgozók asztalainál. A fő szálat pedig ugyan a zöldfülű Enola birtokolja, mégis több melléktörténet is akad, amik kérdéseket vethetnek fel bennünk.

Ilyen például a Sherlock által igen nehezen leleplezett nő, Mira Troy és a kis akciója a pénzmosással, ami egy nagy sztorivá fonódik össze a film végén az eltűnt lány, Sarah esetével. Troy sok más társával együtt egy igen elnyomó társadalomban él Londonban, ahol a nőknek esélyük sincs egy szabad életre semmilyen értelemben. Így vetemedik végül az imént említett tette végrehajtására, hogy végre megkaphassa azt, ami neki jár, és amit a férfiak túlnyomóan birtokolnak. Mégpedig a pénzt.

Na de mégis csak Enola a főhősünk, így most visszakanyarodok az ő történetéhez. Ebben a részben is szájtátva és talán kissé még irigykedve is figyelhetjük a vásznon pörgő jeleneteket, ahol a Holmes testvérpár elméjének képessége ismét nagyot nyom a latba a fejfájást okozó feladványok elemzésével, majd megoldásával. Bár a film alkotói ezen a téren sem hagyják sokáig levegőhöz jutni a nézőket, de gondolkodni sem nagyon hagynak minket a dolgokon, a nyomok egymás után futnak be, várakozási idő zéró, és ez így megy mindaddig, míg végül el nem jutunk a végső megoldásig. Tehát ezen a részen bizonyára kicsit elkapta a rendezőket a hév és villámmekvínt megszégyenítő gyorsasággal zavarják le az egész nyomozást, mi pedig még csak annyit sem mondhatunk, hogy Habakuk.

Ám hogy ellensúlyozzuk a rossz élményeket, az is említésre méltó, hogy a készítők figyelembe vették az első rész utáni Sherlock és/vagy Henry Cavill iránti egyre nagyobb érdeklődést, így a második szeletben már többet csemegézhetünk azokból a jelenetekből, melyekben ő is benne van. Hatalmas plusz pont az is, hogy a képernyőn Eudoria Holmes szerepében feltűnik Helena Bonham Carter is, bár ő már jóval ezelőtt, az első szériában is színesítette a filmet. Ebben a részben pedig még egy nagyszerű színésszel, David Thewlisszel gazdagodik a cirkusz, ő ugyanis Grail felügyelőként jelenik meg a karakterek között. Így hát a Harry Potter filmek fanatikusai összetehetik a két kezüket, hogy J. K. Rowling két páratlan karaktere is előbukkant a színfalak mögül, csak most kicsit eltérő álcában.

Összefoglalva ez egy csavaros, (lehet, hogy kicsit túlságosan is) szórakoztató film, frappánsan megvalósított nyomozási procedúrákkal, jellegzetes, ám nem túlságosan bonyolult karakterekkel. Egy borongós, esős, bekuckózós napra akár tökéletes programlehetőséget nyújthat. Valljuk be, nem életünk filmje, de hát nyilvánvalóan egy csapolt sörön sem kérjük számon egy házi pálinka minőségét, nem igaz?

Készítette: Bán Hanna Júlia

- interjú Korda Borbála speciális effektes sminkessel -

Rajongója vagy a véres horrornak, és felmerül benned a kérdés, hogy kik és hogyan teszik élethűvé ezeket a filmeket? Esetleg a jövőben te is szeretnél hasonlóval foglalkozni? Ez az interjú neked szól. Betekintést nyerhetsz egy fiatal művész életébe, akinek a munkáitól garantáltan kiráz a hideg.

Hogy zajlik nálatok az oktatás? Hogy állsz a vizsgáiddal?

A tanítás úgy zajlik, hogy egy szemeszterben kétféle tanóránk van, és mindkettőből egy projektmunkát kell készíteni, amit aztán videóban kell bemutatni. Ez a 70%-át teszi ki a jegynek. 30% az írásbeli esszé, ahol leírjuk, hogy mit miért csináltunk, vagyis a gyakorlat mögött lévő elméleti tudást. Ez az utolsó évem az egyetemen, ami kicsit eltér a többitől, mert már nem tanulunk, hanem csak gyakorlati óráink vannak, egyénileg és csoportosan is végezzük a feladatokat. A vizsgán mi választhatunk témát, de ki kell fejtenünk, mit csináltunk és miért. A vizsgáim eredményét csak februárban tudom meg, így egyelőre nem tudom, hogy sikerültek.

Pontosan minek is tanulsz? Mi az intézmény neve? Miért az adott iskolát választottad? Lettek volna más lehetőségeid?

Angliában a University of Boltonban effektsminkesnek tanulok. Televíziós és mozifilmekben alakítjuk át a színészek külsőjét. Amerikában van hasonló képzés, de nem akartam annyira távol kerülni a családomtól. Londonban van két egyetem, illetve Birminghamben és Burnemouthban is. Mindenhova bejutottam volna, viszont számomra ez az iskola tűnt a legszimpatikusabbnak.

Értek kudarcok a tanulmányaid során? Volt olyan, hogy elbizonytalanodtál a pályaválasztásod helyességében?

Sok pozitív szakmai visszajelzést kaptam, és elsőként kértek fel „élesben” filmes munkára. Ennek ellenére az iskolai érdemjegyeim nem mindig tükrözték a szakmai sikereimet, bár több munkámat az iskola is kiállította. Ez sokszor elkedvetlenített, de nem adtam fel. A pályaválasztásomat mindezek ellenére is életem egyik legjobb döntésének tartom.

Hogyan sikerült bejutnod ebbe az intézménybe, milyen feltételei voltak?

Ez egy vicces történet. Egy motivációs levél volt az első kör, amiben le kellett írnom, miért akarok ide járni, és miért én lennék a legjobb választás. Majd jött egy elbeszélgetés, ahol én főképp anatómiai rajzokat mutattam be, mivel sminkjeim akkor még nem nagyon voltak, de az anatómia és a kézügyesség elengedhetetlen ehhez a szakhoz. Valamint egyetemi szintű emelt angol nyelvvizsga kellett. Kaptam egy e-mailt, hogy nem vettek fel, majd hívott az interjúztató tanár, hogy örülök-e a hírnek. Nagyon meglepődtem, majd kiderült, hogy összekevertek valakivel, engem pedig felvettek.

Mikor és hogyan jöttél rá, hogy a speciális effektsminkeléssel szeretnél foglalkozni?

Mindig is tudtam, hogy művészettel szeretnék foglalkozni, de azt nem, hogy melyik ágával. Körülbelül 12 évesen készítettem az első effektsminket magamon, ami olyan volt, mintha felvágtam volna az ereimet, mert a legjobb barátom megbántott. Kíváncsiságból elküldtem pár embernek. Igazinak vélték és nagyon megrémültek. Szóval elkezdtem műsérüléseket csinálni otthon, például vízfestékkel és krétával. Tetszett az emberek reakciója, aztán a szüleimtől kaptam egy nagyon alap, kezdő szettet. Youtube-ot néztem, sokat gyakoroltam magamon, ilyenkor még mindig csak speciális effektsminket. Nagyjából 14 éves lehettem, amikor a divatsmink iránt is érdeklődni kezdtem. Gimiben ugyan kevesebb volt a szabadidőm, de ha kikapcsolódásra vágytam, nagyrészt a sminkeléssel foglalkoztam. Lassan elérkezett a pályaválasztás ideje, és döntenem kellett, hogy milyen irányba induljak. Hát valahogy így történt.

Milyen érdekességekkel vagy hírességekkel találkoztál a munkáid során?

Mielőtt elkezdtem volna sminkesként dolgozni, statisztaként tevékenykedtem, hogy kiépítsem a kapcsolati hálót. Nagyon sokféle emberrel találkoztam, híresebbekkel és kevésbé ismertekkel. Találkoztam többek között Rajkai Zoltánnal, Nagy Ervinnel, Anger Zsolttal, Trokán Nórával, Erin Shanagherrel és Simon Fisher-Beckerrel, aki a Harry Potterben a kövér szellem – vele hamarosan egy filmben is fogok együtt dolgozni –, valamint Amanda Mossal is. Előző évben dolgoztam egy talkshowban, aminek a címe Creatives on the Coach. Ennek a következő évadát februárban forgatjuk. Ez egy olyan beszélgetős műsor, ahol vagy feltörekvő kreatív emberek mutatják meg magukat, és hogy mit csinálnak, vagy híresebb emberek beszélnek a munkájukról. Ők főképp angol hírességek. Ezt a showt Ausztráliában és Angliában is játszák a tévében.

Mik voltak a kedvenc munkáid?

Én azokat a munkákat szeretem, ahol a speciális effekteket kell alkalmaznunk inkább, és azon belül is a sebeket és a gyomorforgató dolgokat, mivel horrorban szeretnék majd dolgozni. Emiatt a kedvencem egy rövidebb horrorfilm lett. A hangulat nagyon jó volt, a smink pedig óriási kihívást jelentett számomra, mivel ilyet ezelőtt még sosem csináltam. A feladatom egy mű, női torzó készítése volt. A film még ki sem jött, és nem is szerepelt benne semmilyen híresség, viszont számomra hatalmas élmény volt a forgatása, amelyre Londonban került sor.

Mi volt számodra a legnagyobb furcsaság Angliában?

Talán az, hogy az emberek mennyivel elfogadóbbak és milyen sokfélék. Megértik azt, hogy nem kell mindenben jónak lenned ahhoz, hogy legyél valaki. A tanárok rendkívül segítőkészek, és ahelyett, hogy lerombolnák, építik az önbizalmat. A munkahelyeken a testi épség mellett ügyelnek a lelki egészségre is. Nem a jegyeidből vagy a korodból ítélnek meg, hanem abból, hogy mit tudsz.

Ugye, most fogsz diplomázni, mik a terveid a jövőre nézve? Van már konkrét hely, ahova menni szeretnél?

Még nem döntöttem el, hogy pontosan hova szeretnék menni, szívem szerint Angliában maradnék. Persze, ha kapnék máshol egy jó lehetőséget, bárhova elmennék, az viszont biztos, hogy filmekben szeretnék dolgozni, mint speciális effektsminkes. Jelentkezni fogok majd nemsokára a Netflixhez, a Disney-hez és egyéb angol tv műsorokhoz. Emellett írok e-mailt néhány sminkesnek, hátha keresnek asszisztenst.

Ha visszamehetnél az időben, csinálnál-e valamit másképpen?

Nem, mert félek, akkor nem itt lennék most. Talán egy kis apróságot azért mégis, ami elég furcsán hangozhat. Hamarabb elkezdtem volna a Youtube-ozni, és ezáltal szépen az évek alatt egy sminkes csatornát kiépíteni. Most már túl nagy a verseny, és nehéz újat mutatni, és időm sincs arra, hogy ezzel foglalkozzak.

Mivel bátorítanád azokat a fiatalokat, akik elérhetetlennek érzik álmaik megvalósulását?

Legyenek mérföldkövek. Nem az álmot kell kitűzni célnak és oda elérni, hanem kis dolgokat, és azokra koncentrálni, és így haladni. Ha tényleg akarod, és tényleg megteszel mindent annak érdekében, amit szeretnél, akkor szerintem nincs lehetetlen. Egyszer valaki mondta, hogy rizikós, de ne legyen B terved. Ha van már B terved, az azt jelenti, nem adsz mindent bele az A tervbe.

Készítette: Hegedűs Boróka Anna

Gyerekkorunkban mindnyájan akarunk magunknak egy háziállatot. Legfőképpen egy kutyát, aki gyors, erős, és még a botot is visszahozza, ha eldobjuk. De a szüleink helyette egy macskát vesznek nekünk. Miután kibőgjük és elátkozzuk a szüleinket, hogy többet nem fogjuk nekik elmondani, milyen napunk volt a suliban, még egyszer ránézünk a macskára, és elfogadjuk a tényt, hogy most már vele kell beérnünk.
macska1
Macskák. A tévés reklámokban és a képeslapokon, amiket mindig a nagymamák szoktak küldeni születésnapunkra, ami hónapokkal később jön meg, mindig aranyosan játszanak egymással, és látszólag cuki dolgokat csinálnak. De amikor megvesszük őket, akkor tapasztaljuk meg, hogy kik is ők valójában. Ezek a lények leginkább a szőrpamacsokra emlékeztetnek minket, csak azoknál rosszabbak, mivel jó pár éles sarló alakú körömnek hívott késekkel rendelkeznek, amiknek a funkciója esetleges az arcplasztika, a hátmasszás és a tetkóvágás a végtagjainkba. macska2Vámpírfogaikkal nem vért szoktak szívni, hanem laptopjainkat és egyéb értékes tárgyainkat szokták működő képtelenné tenni, ha ehhez van kedvük. Bár a fogaik igazán hasznos fegyverek, inkább a sarlóikat szeretik használni. És a fegyvereik törődést igényelnek. Ha nem figyelnek rájuk, könnyen berozsdásodnak. E vészt elkerülve élesíteni is szokták őket. Ezt a tavalyi készletkisöprésben vett Ikea-kanapén végzik el, illetve fából készült bútorokon és szőnyegeken. A jó drágán vett kaparófára meg rá sem néznek, számukra az nem létezik.
A macskák napi rutinja nem csak a személyes tárgyaink megrongálásában rejlik. Nagyon szeretik magukat mosdatni is. Napi 8-11-szer is képesek egy pontot alaposan átnyalogatni, főleg ahol megérintettük őket a mocskos kezünkkel. Nyelvük szintén éles, de nem úgy, hogy csípős beszólásokkal tudnak minket bombázni, hanem azzal fésülik át a bundájukat. Ha már az ég nem adott nekik megfelelő kezeket, akkor is megoldják ők.
Senki sem mondhatja meg, mit csináljanak ők. Ha már végeztek a nem túl változatos életmódjukkal, és az 5. kaját is visszautasították, amit kínáltuk nekik, amit már a Marson élő űrlények testéből csináltak, nyugovóra térnek. Kitartóan keresik a legmegfelelőbb helyet, akár többször is ki-be rohangálnak a szobában, csak hogy megleljék azt, ahol a legtöbb tárgy van összesűrítve. Felérve még néhány nem kívánatos dolgot lelöknek, nem érdekelve, hogy a nagyi kedvenc vázája-e vagy családi kép a rokonokkal. Úgyis őt kell szeretned a legjobban más nem jöhet szóba.
macska3A bolyhos házi szörnyeket a természetes élőhelyüktől eltérően kint is megtalálhatjuk. Ilyenkor általában ugyanazt csinálják, kivéve, ha meglátnak egy másik élőlényt. Ilyenkor túlélő módra váltanak, nem számít, hogy most ettek, annak a lénynek pusztulnia kell. Ez idő alatt még sátáni, démonoktól származó hangokat is kiadnak. Üzenik a szülőföldnek, hogy hamarosan új vendégük lesz. A fűhöz lapulva nesztelen léptekkel közelednek áldozataikhoz. Ha sikeresen elkapták, még eljátszadoznak velük. Hadd legyen halálfélelme az amúgy már sokkban lévő prédának. A játékidő végeztével végeznek velük. Természetesen nem eszik meg őket. Nem esznek ők ilyen tisztátlan állatokat. Úgy döntenek, most az egyszer kedvesek lesznek veled, és odahozzák neked. Hangos nyávogással odacsalnak téged, és hangos dorombolással jelzik, hogy most nagyon büszkék kell, hogy legyünk rájuk.

Apukánk meg nézi a döglött egeret, és közben azon gondolkozik, miért nem követ vett nekünk háziállatnak.

Pózer Bernadett, Szücs Dorina

Avagy hogy nem forrna el az agyvizem minden egyes nap

A számomra optimális világ nem olyan más, mint a jelenlegi, általunk élt. Igazából csak azokat a dolgokat kellene megváltoztatni, amik olyan szinten teszik néhány percemet (talán órámat) kellemetlenné, mint amennyire Zeusz volt hűtlen Hérához.

Bizonyos körökben elterjedt az a mondás, miszerint ha többet késel, mint a MÁV, el se indulj. Nem egyszer kellett nekem is sok időt eltöltenem a peronon néptáncolva, amikor a vonatot vártam. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy miért is késik a vonat. Néha elszakadt a felsővezeték, olykor valamilyen egyéb technikai probléma ütötte fel a fejét. A sokadik ilyen eset után már el sem hittem, hogy ilyesmi ennyiszer megtörténhet. Valószínűleg az égegyadta világon semmi gond nincs semmilyen vezetékkel vagy bármi mással, egyszerűen nem találják a mozdonyvezetőt. Sőt! Szerintem még maga a vonat is el tud szublimálódni! Egy számomra ideális világban tehát nem az, hogy késés, de még MÁV sincsen! Helyette van Sinkanszen. Gyorsabb, kényelmesebb, és nem csinál belőle viccet a fél ország.
Úgy érzem, idén is a poloskák lesznek az év legkiközösítettebb állatai. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki legalább egy picit ne irtózott volna ezektől a zöld, hatlábú valamiktől, amik olyan bűzöket tudnak eregetni magukból, mint egy átlagos napon a Déli pályaudvar alsó szintje. Egy számomra ideális világban nincsenek ilyen, még Artemisz által is megvetett állatok.

Sokszor fordul elő, hogy az ember nem talál egy adott szót. Ez egészen addig eredményez hosszú másodpercekig álló beszélgetést, amíg az adott fél vagy megtalálja az adott szavacskáját, vagy feladja a már Eldorádóban járó keresést. Ritkább esetben az is megtörténhet, hogy elfelejti, hová szerette volna a beszélgetést terelni. Kellemetlen és jól ismert pillanatok ezek. Mindegyikünknek volt már szerencséje hozzájuk többször is. Egy számomra ideális világban mindenki egy egyszerű izé szócskával TÖKÉLETESEN át tudja adni az üzenetét a másik fél számára.
Mi, diákok (vagy csak mint a kollektív társadalom) a matematikát az egyik, ha nem a legnehezebb tantárgynak szoktuk tartani. Közismert a füzet felett görnyedő diák jelenete, aki valahogy a sokadik tanóra után is azt hiszi, hogy 33+77=100, vagy 550/2=225. Egy számomra ideális világban csak ki kell nyitni a tankönyvet az adott oldalon, és alvás előtt a párna alá helyezni azt. Másnap pedig voilà, már tudok is integrálni meg deriválni.

Végül az utolsó dolog, ami őrült gyorsan képes a nullával egyenlővé tenni az én már alapvetően is szegényes energiakészletemet, egy klisés film. Például az a milliószor vászonra vitt cselekmény, amikor egy isten háta mögötti falucskából épp a városi életbe belecsöppenő leány és egy névtelen királyság trónörököse kínosabbnál kínosabb események után egymásba szeret. Most komolyan! Inkább futom körbe négyszer az egész Csónakázó-tavat, mintsem hogy még egyszer megnézzek egy klisékkel teletömött filmet. Egy számomra ideális világban nincs frusztrálóan béna, elcsépelt forgatókönyv.
A fenti „problémákra” mindig lenne egy realisztikusabb alternatíva, de hiába, mindig találnak valami mást, ami lemeríti azt a maradék agyacskámat.

Gábor Csenge 10.C
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO