November 20-án, a délutáni órákban a Cunder Kézisuli Serdülő (U17) csapata játszott barátságos találkozót az angolai női felnőtt válogatott ellen. A mérkőzéssel kapcsolatban kérdéseimre Konc Barnabás, a Cunder játékosa válaszolt.
Amióta ezt a sportot űződ, volt-e már lehetőséged más nemzet együttese ellen pályára lépni? Mi a véleményed arról, hogy egy ilyen különleges csapat ellen léphettetek pályára?
Még nem volt lehetőségem, ez volt az első alkalom. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, mivel az angolaiak a női világbajnokságra készülnek. Ezzel a meccsel, úgy érzem, segítséget tudtunk nekik nyújtani a felkészülésben.
Mikor derült ki, hogy egy számotokra ismeretlen együttes ellen játszhattok majd, illetve hogyan élted meg?
A mérkőzés előtt egy-két nappal szereztünk arról tudomást, hogy az angolai válogatott ellen fogunk megmérkőzni. Mindenki abban a tudatban volt, hogy az U17-es korosztályú férfiakkal fogunk játszani, azonban a meccs napján közölték velünk, hogy félreértés történt. De ez nem okozott gondot, ugyanúgy küzdött mindenki.
Mennyi lett az eredmény? Hogyan érezted a saját magad által nyújtott játékot, továbbá a csapat teljesítményét összességében? Esetleg tudtatok volna jobban is játszani?
Pontos eredmény nincsen, mivel az eredményjelző nem működött, azonban maximum 5-6 ponttal sikerült felülkerekedniük. Nagyon jó játékot vittünk ki a pályára, büszkék lehetünk magunkra, azért ahogyan helyt álltunk, illetve a legfontosabb az, hogy mindenki jól érezte magát. Minden teljesítménynél van feljebb, a tőlünk telő maximumot sikerült szerintem nyújtanunk.
Sikerült egy-két szót váltanod az ellenféllel, illetve az edzőikkel?
Nem minden játékosuk beszélt angolul, mind ezek ellenére, akik beszélték a nyelvet, velük egy mosolygás után sikerült pár szót váltani, csevegni.
Hogyan jellemeznéd az angolai válogatottat, például a magyarországi mezőnyben megállnák-e a helyüket? Milyen különbséget észleltél a női és férfi kézilabda között?
Fizikai erőben a csapatunk felülkerekedett rajtuk, de sajnos mentálisan erősebbek voltak. De ugyan nálunk magasabb színvonalat képviseltek, a magyar kézilabdamezőnyben nem állnák meg a helyüket véleményem szerint.
Lesz-e még alkalom, amikor egy másik nemzet együttese ellen fogtok ismét játszani?
Nagyon bízom benne, ha idén nem is, akkor jövőre látok erre esélyt.
Reggel hat óra van. Az órám még ugyan nem csörgött, de kint a különböző szerszámok utcabálhangulatot teremtve zenélnek, úgy, hogy az ember véletlenül se tudjon akkor felkelni, amikor akar. Manapság reggelente nem anyukám kedves szavaira kelek, hanem valamilyen türelmetlen idióta ordibálására, aki nem bír megmaradni a dugóban, és szidja a másikat. Vagy éppen egy betonfúró szép zenéjére. Na de mindegy, a lényeg, hogy nem tudok aludni.
Eltekintve minden zavaró tényezőtől, én azért megpróbálok visszaaludni. Ma éppen nem sikerül, de ha valamilyen oknál fogva álom tudna jönni a szememre, akkor is fel kellene kelnem, hiszen már fél hét van, el kéne kezdeni készülődni a pokolba. Anya már ordít, hogy el fogok késni, de igazából nem értem, mit mond, mert még mindig nem hallok semmit az utat felújítani próbáló aranyos kis gépezetektől, és ráadásul még a szomszéd is elkezdett fúrni.
Nagy nehezen elkészülök. Az ajtón kilépve hirtelen azt hiszem, New York-ba érkeztem, annyi kocsi áll az úton. Persze ez nem New York sajnos, ott nem zavarna a nagy dugó, kompenzálna a szép látvány, de itt nem kompenzál semmi, maximum egy gondatlan kutyagazda ajándéka a fűben, amibe persze belelépek. Nem is értem, miért pont az iskolakezdéskor jött ez a csodás ötlete valakinek, hogy fel kéne újítani az amúgy már menthetetlen utakat, amik egy hónap múlva visszakerülnek a régi állapotukba.
Na de mindegy, futnom kell, mert már látom a buszt, ami most valamilyen csodás oknál fogva nem késik.
Elértem a buszt. Már fél órája állunk a dugóban, ami azt jelenti, hogy én pontosan fél óra késésben vagyok, amikor megszólal a sofőr, hogy kifogyott az üzemanyag, mindjárt jön a pótlóbusz. Nyilván én azt nem várom ki, mert mire ideérne, én már gyalog odaérnék New Yorkba.
Nagy nehezen sikerül beérnem testnevelés órára. Már épp öltöznék át, amikor rájövök, hogy a reggeli stressztől, ami nagy részben azoknak az útjavításoknak köszönhető, otthon hagytam a tesicuccom. És ha ez nem lenne elég, még az iskolatáskámat is...
Kollár Zsófi
Mint azt már lehetett olvasni a hírekben is, úgy tűnik, kiveszik a lovaglást az öttusából. Nem igazán tudja senki, miért kerül erre sor, de ahogy a vezetőség elmondta, már régóta ki szerették volna venni, mert sok probléma volt/van vele.
Az i-re a pontot a 2021-es olimpia tette fel, amikor az egyik német női öttusázó nem tudta rendesen irányítani a lovát, és többször is rácsapott a pálcájával. A ló nem reagált semmire. Az edzője is ráütött a ló hátuljára, ezért az olimpia után állatvédelmi továbbképzésre kötelezte őt az UIPM. Ha az elkövetkezendő években még egyszer megszegi a szabályt, elveszítheti az edzői engedélyét.
Úgy tűnik, a párizsi olimpián még marad a lovaglás, de utána kiveszik. Ebben az évben fog kiderülni, mi lesz helyette. Sok mindent lehet hallani, de még senki nem tud semmit. Ami sokszor említésre kerül, az a kerékpár, de véleményem szerint nem az lesz benne, mert akkor nagyon hasonlítana a triatlonra.
Próbálták menteni a lovaglást azzal, hogy könnyebb pályán, kisebb akadályokon és nehezebb lovasminősítő vizsgával lehessen majd menni csak versenyre, de ezt az ötletet rögtön el is vetették.
Régi öttusázók, világbajnokok tiltakoztak a lovaglás betiltása ellen, de nekik sem sikerült ezt meg akadályozni.
Én sajnálnám, ha kivennék az öttusából a lovaglást, bár ennek megvan a maga pozitív és negatív oldala is. Ha kivennék, akkor kicsit több szabadidőnk lenne, de ha beraknak egy olyan sportágat, amire rendesen fel kell készülni helyette, akkor csak még több időt és energiát vesz el tőlünk. A lovaglás egy nagyon összetett sport. Amikor egy 400-500 kilós állat hátán ülsz, amelyik önálló akarattal és gondolatokkal rendelkezik, és bármelyik pillanatban ledobhat a hátáról. Ez nem hangzik olyan könnyűnek, ugye?
A húgom, mint minden szombaton, most is a szobámba toppant, és ha az lenne a kérdés a lottón, hogy mivel, akkor biztos nyernék. Vaskos nyelvtankönyvét terítette elém a mellérendelő mondatok vészjósló rajzaival. Ez már közös hobbi is lehetne számunkra, ha ilyenkor ő is jól érezné magát.
De ő irtózik a betűktől, nem szereti a könyvek látványát, és egy kötelezőn is több hónapot szenved, mint amennyi időbe telt felhúzni a gízai piramisokat.
Az igazat megvallva engem két suliban osztályoznak magyarból. Elég nehéz egyszerre a nyolcadikos és a tizenegyedikes anyagot is értelmezni, de muszáj megcselekedni, amit megkövetel a testvéri becsület. A testvérek sokszor különbözőek: míg ő logikusan gondolkodik és jobban érdeklik a számok, addig, ha vendégek jönnek, a könyvektől roskadozó polcok árulkodnak a szoba tulajdonosáról, rólam.
Én azért mégis megpróbáltam, elvégre könyvet olvasni nem is olyan szörnyű. Rengeteg világban tehetünk látogatást, és megtehetünk olyan dolgokat más bőrében, amiről álmodni sem merünk. Annyi képzelőerőt ad, hogy soha többé nem tudunk fekete-fehéren álmodni.
Elmentem egyszer a boltba és vettem neki is pár könyvet. Az egyik a kedvenc filmjének a könyvkiadása volt, a másik a mostani az egyik legnépszerűbb könyv a kamaszok körében. Úgy voltam vele, ezekkel biztos nem tudok mellé nyúlni.
Mintha jós lennék, a könyvek valóban a hasznára lettek. Mikor benyitottam a szobájába, az egyik épp az ablakot támasztotta, a másik pedig egy festett lap szélén volt, hogy az ne kunkorodjon össze. Mindenkinek más az érdeklődése, és azt hiszem, ettől szép a világ...
Németh Boglárka
A könyv alapján készült Bridgerton család című tévésorozat nagyon népszerű lett, nem hiába készül már belőle a második évad. A kosztümös filmek rajongójaként biztos voltam benne, hogy én is megnézem a sorozatot, és jól tettem, mert pozitív csalódásként ért.
A sorozat egy „házasodási szezonra” épül. Bemutatja, hogy a gazdag és befolyásos emberek milyen cselekkel igyekeznek lányaikat gazdag férjhez adni, ezzel biztosítva jövőjüket. A korkülönbség és a szerelem teljesen lényegtelen. A sorozat Bridgerton család mellett több másik család helyzetét is bemutatja, és végül a szálak is összeérnek.
Persze nem véletlen, hogy a Bridgertonok állnak a középpontban, tagjai nem mindennapi figurák. Elég szokatlan ebben az időben, hogy egy nő hangoztassa jogait és házasság nélkül független, mégis férfiakkal egyenrangú akarjon lenni. (Így beleépíteni a mai gondolkodást a sorozatba fantasztikus ötlet volt.) Simon pedig tökéletesen hozza a lenyűgöző herceget és Daphne a tökéletes hercegnőt, ők így teszik meseszerűvé a történetet.
De ha már mese, akkor a negatív szereplő sem maradhat ki, aki itt egy egész család. Penelope és Eloise barátsága mégis megkedvelteti a nézőkkel a legkisebb lányt, Penelopét a Featherington családból. Miközben ő egy háttérbe szorított karakternek tűnik, a végén jókora meglepetést okoz, és megmutatja, hogy milyen sokoldalú, valamint hogy ő keveri végig a kártyákat.
A történet másik alappillére egy bizonyos álnevet használó újságíró, a rejtélyes Lady Whistledown, aki kis írásaival összefoglalja az úri körök pletykáit. Ez a megoldás tényleg egy szokatlan löketet ad a sorozatnak. Gúnyos pletykalapjaival ötletesen állít görbetükröt a magukat a mi szívünkbe is belopó szereplőknek.
A mai modern világ és az akkori kor között zseniálisan egyensúlyozik a sorozat. A bálok korhűek és a ruhák visszarepítenek minket az akkori Angliába. A bálon a zenék is hűnek tűnnek az akkori korhoz képest, közben mégis olyan slágerekre táncolnak, mint Billie Eilishtól a Bad guy, a Maroon 5-tól a Girl like you vagy Taylor Swift Wildest dreamje. Személyes kedvencem ez az ötvözés, kifejezetten sokat hozzáad a sorozathoz.
Sajnos viszont amilyen lassan indul be az évad, olyan összecsapott lesz a vége. Az utolsó tíz percben szinte minden problémára megoldást találnak és szerintem ezeket jobban ki lehetett volna még fejteni. Különösen Daphne és Simon konfliktusa lett túlhúzva, ehhez képest a végén túl hamar fordul jóra minden. Lehetett volna egy részt fordítani még erre, mert így azt az érzést keltette, hogy gyorsan oldódjon meg minden, mert nincs már több időnk. Remélem, a könyvben nem ilyen gyors a lezárás.
A 2022-re ígért második évad remélhetőleg rengeteg titkot fog még megfejteni, mivel hagytak bőven. Már ezért is várólistás. Esetleg lehet a szereplők visszaidézéseiből választ kaphatunk azokra a kérdésekre, melyeket most ilyen gyorsan lezártak.
Németh Boglárka
Jó hely a mi kettes termünk, világos, és sehol semmi zavaró tényező.
Nincsen ugyebár poloska mindenhol, nem úgy, mint a 22-esben, és itt ha valaki elkésik, az lassan-lassan különdíjat kap, mert élő diák ide eddig még mindig betalált időre. Nem csoda, mert a suli egyik legismertebb terme, csak ha kérdezik, senki se tudja, hogy van még egy terem a hármason kívül a büfével szemben.
Mert ugye akad egy, pont az az egy, ami kettő, vagyis kettes, aminek falai sok mindent megéltek már.
Kis ékszere a zöld tappancsos veremnek a fekete nagy szekrénye, ott tesicuccnak és kabátoknak helye nincs. Viszont az avató osztályunk zászlaja szépen, gondosan ott van tárolva, néhány régi bakelittel együtt. Igazi szentély, úgy is tekintünk rá, hisz' kulcsra van zárva, hogy e titkot ne tudhassa az egész iskola. A kulcsot gondosan a zárban is hagyjuk mindig.
A lámpáknak is nem mindennapi ereje van, mert ha már akasztóink vagy termen belüli szekrényeink nincsenek is, az égők legalább professzionálisak. Oly annyira hálásak vagyunk, hogy mindegyik ég és nem zümmög, mint mindenhol máshol, hogy egy különleges egység is védi őket. Gondosan gyártott papírrepülő osztag ékelődik a lámpasorok közé és figyel minden apró villanást, esetleges égőromlást.
De a lámpákkal együtt minket is megfigyelnek, mint ahogy az osztályban található kétéves díszítésmaradványok, vagyis a kabaláink is! Két kis papírmajom és egy tukán vigyáz a tesicuccainkra, amiket a bejárós diákjaink rendre az iskolában hagynak. De nem is értem őket, napi három táskával iskolába járni 2021-ben már nem is megerőltető, mert ennyi kényelmesen elfér a buszon is, és esőben sincs vele baj, hogy melyik kezünkben is vigyük a holminkat.
Apropó, eső, nálunk, ha olyan jó idő van, hirtelen esernyők nőnek ki a teremben a tanári asztal körül. Szinte pázsitszerűen terülnek szét az esernyők az ajtótól az ablakig, gondosan ügyelve arra, hogy csak fekete színűek legyenek, ezzel még világosabbá téve eleve se szomorkás termünket.
Így egyben sose volt még ilyen gyönyörű a termünk, nem zsúfolt, világos, és igényes környezetével szerintem most rögtön megnyernénk a legkomfortosabb terem címet!
„Re-akció” elnevezésű rendezvényt tartottak iskolánkban 2021. október 21-én. Ez a rendezvény egy országos interaktív bűnmegelőzési programról szólt. Több célcsoportot megszólítva, interaktív módon, tapasztalatszerzésre építve adott át az életből merített szituációk megjelenítésén keresztül prevenciós ismereteket.
Először tanórák keretein belül kapcsolatteremtő, alapismereteket adó foglalkozásokon vettünk részt. Szó esett a fiatalkorúak börtönéről és az ottani élet körülményeiről. Láthattuk a bentlakók személyes életterét, olvashattunk tőlük leveleket, amelyben leírták odakerülésük okát és az ott eltöltendő idejük eddigi tapasztalatait.
Vagyonvédelmi alapismereteinket az előadók a következő óra keretein belül bővítették. Különböző szituációk eljátszásával világítottak rá a megelőzés fontosságára a hétköznapokban. Oktató videók által tanulhattunk a kifinomult rablási módszerek kivédéséről és a megfigyelési rendszerek működéséről és miértjéről.
A délutáni órákban az iskola udvarán intézkedéstaktikai-, önvédelmi- és kutyás bemutatót, valamint a tanórákon látottakat a gyakorlatban is megtekinthettük és láthattuk, hogy milyen könnyen válhatunk bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé. Bemutatták, hogy a kutya alkalmazási lehetőségeit egy esetleges éles helyzetben, mint egy házkutatás, határellenőrzés, vagy komolyabb előre megtervezett bevetés során. Az önvédelemről részletes tájékoztatást kaptunk, hogy mikor és milyen eszközökkel felelhetünk meg a törvénynek áldozatként. Egy verekedés során most már tudjuk, hogy milyen eljárásban részesül az elkövető és az áldozat és ezt hogyan biztosítja leghamarabb a hatóság. Megtapasztalhattuk azt is, hogy egy előre beállított baleseti helyszínen miként működik együtt a rendőrség a társszervekkel.
A bemutató szerves elemét alkotta egy a rendőrség által hozott személygépjármű, amivel különböző szituációkat mutattak be, mint az ittas vezetés, csoportos és egyéni rongálás, többek között még az autó felgyújtását is szemléltették.
Véleményem szerint ez a prevenciós program nagyon hasznos kezdeményezés lehet, hiszen a bemutató alapján a legtöbb áldozat a hétköznapi emberekből adódik, és ezen emberek nagy részének nincs a tulajdonában az áldozattá válás megelőzésének tapasztalata. Számomra nagyon megrázó volt olvasni a fiatalkorúak börtönéből hozott leveleket, hiszen ezen írások szerzőit kortársaimnak vallhatom. Köszönöm szépen az iskolának és természetesen a program létrejöttéhez nélkülözhetetlen szerveknek a munkáját, hiszem, hogy közös erővel csökkenthetjük a bűnesetek számát.
Képek a galériában >>
Póti Regina, Szalai Kíra Leila
Gergely Rolanddal, egy COVID-19-en áteső sportolóval, a Kodolányi János Gimnázium 10.S tanulójával beszélgettünk arról, hogy hogyan élte meg a betegséget.
Mikor jelentek meg és mik voltak a tünetek? Hogy érezted magad?
„Szeptember 8-án reggel arra keltem fel, hogy mindenem fáj, és fáradt vagyok, de ekkor még nem gondoltam betegségre, így elmentem az iskolába és utána edzésre. Estére viszont már belázasodtam és tudtam, hogy másnap orvoshoz kell mennem. A legfőbb tünetem a láz volt, ami fokozatosan nőtt, ezért egyre gyengébb és fáradtabb lettem. Hat napig feküdtem lázasan otthon, ezután fordultam újra orvoshoz. Ekkor történt, hogy a doktor elküldött a korházba kivizsgálásra.”
Mit mondtak a kórházban? Mennyire volt súlyos az állapotod?
„Először is csináltak egy gyors tesztet, ami sajnálatos módon pozitív lett. Ezután vért akartak venni tőlem, de nem nagyon sikerült. A vérem 6 nap lázasság után megsült az ereimben, teljesen elfeketedett és besűrűsödött. Megállapították, hogy tüdőgyulladásom is van. Úgy döntöttek, hogy be kell feküdnöm a jobbulás érdekében.”
Mennyi ideig voltál kórházban? Milyen ellátásban részesültél? Mennyire voltál megelégedve a kórházi ellátással?
„Pontosan egy hétig feküdtem a Fejér Megyei Szent György Kórházban, Székesfehérváron. Szeptember 14-én este 7 óra körül kerültem be. Azon a napon már el is kezdtem kapni az infúziót, a vérhígítót és a gyógyszereket. Másnap aztán reggel 6 óra környékén keltem fel, ugyanis jöttek ismét vért venni. Ezen a héten kb. harmincszor szúrtak meg vérvétel miatt. Igazából minden nap ugyanolyan volt, lassan ment a gyógyulási folyamat. Reggeleim vérvétellel, tüdő- és szívvizsgálatokkal teltek. Az orvosok és az asszisztensek mindent megtettek a gyógyulásom érdekében. Az igaz, hogy mindig megkérdezték, hogy miért nem adattam be a védőoltást.”
Miért nem adattad be a védőoltást? Mit gondolsz, a közeljövőben be fogod adatni a védőoltást?
„Valószínűleg igen, mivel nem szeretnék még egy ilyen időszakot magam mögött tudni. Eleinte úgy voltam vele, hogy nem akarok ezért kihagyni egy-két edzést. Arra viszont nem gondoltam, hogy el is tudom kapni a COVID-19-et. Ezért a hiba miatt kockáztattam az életemet és kihagytam egy fél szezont is. Két hónapig nem edzettem utána, mivel nagyon hosszúra nyúlt a gyógyulásom, és későre lett meg a negatív tesztem is.”
Gergely Roland, Gajdóczi Krisztián Tibor
A Halálos iramban egy rendkívül akciódús filmsorozat, amiben olyan híres színészeket láthatunk, mint Vin Diesel vagy John Cena. A filmben sok fordulat, adrenalinnal teli jelenet van, és ezek mellett elég jól át lehet élni, hogy miket éreznek a szereplők. Mind ez igaz a legújabb, kilencedik részre is.
Vin Diesel az egyik főszereplő, akinek a gondolkodását és a tetteit végig szemünk előtt látjuk. Fantasztikus, ahogyan előre látja a dolgok menetét, és ezáltal hatással van a végkimenetelre is.
A jól ismert gárda mellett szerepet kapott a Grammy-díjas Cardi B is, míg Dom (Vin Diesel) testvérét, egyúttal a film nemezisét, az egykori pankrátor szupersztárból lett hollywoodi csillag, John Cena alakítja.
Dom családját veszély fenyegeti: ha meg akarja menteni Lettyt és fiat, akkor számot kell vetnie korábbi tetteivel. A csapat újra összeáll, hogy megfékezzék az őrült tervet kiötlő gyilkost, aki vérbeli sofőr, nem mellesleg ő Dom eltűntnek hitt testvére, aki szövetséget köt Domék régi ellenségével, hogy személyes bosszút álljon fivérén, és megfossza mindentől, ami fontos számára.
A kilencedik fejezet Justin Jin rendezésében készült, aki korábban a franchise két kimagaslóan sikeres epizódjával is bizonyított már.
Aki szereti a kocsikat, a száguldást és azt, hogy nem telik el a filmben 10 perc úgy, hogy ne történne valami, akkor azoknak mindenféleképpen ajánljuk ezt a sorozatot. És persze az akción, a színészeken és kívül a helyszínekről se feledkezzünk meg! Nagyon szép tájakra visznek el minket a készítők. A cselekmény a világ különböző pontjain játszódik, beleértve Londont és Tokiót, Edinburgh-ot, Közép-Amerikát, de a szereplők Tbilisziben és Azerbajdzsánban is felbukkannak.
Kíváncsi vagy milyen is az igazi falusi élet? Netán városiként érdekel, milyen igazság is rejlik a sokak által igazán idillinek mutatott falusi képben? A legjobb helyen jársz, hiszen mint tőzsgyökeres falusi, bevezetlek a vidéki élet rejtelemibe.
Az emberek véleménye megoszlik arról, hogy hol is jobb, esetleg könnyebb az élet. Falun vagy inkább városban. Nyilván, akik egész életükben falun éltek, azok emellett teszik le a voksukat.
Soha nem éltem még városban, így tapasztalatból nem tudok beszámolni róla, ám teljesen beleástam magam a falusi élet minden kis rejtélyébe. Ha jobban belegondolok, nem is volt nagy munka, hiszen egész életemben falun éltem, így most csak elmesélem, mit is tudok.
Egy kis létszámú faluban, mint például ahol én lakom, mindenki ismer majdnem mindenkit. Legalábbis ezt mondják. Hogy ebből mennyi az igazság, nem tudhatom, de az biztos, hogy mindenki úgy tesz, és úgy mondja a véleményét a másikról, hogy szinte lehetetlen eldönteni, mi is igaz belőle. Az esetek többségében ezek csak pletykák. Teljes mértékben állíthatom, hogyha valaki beteg, az a falu egyik végében már régen meggyógyult, a másikban pedig már temetik.
Semmit nem tudsz titokban tartani, mert a beépített kamerák, azaz az idős nénik, akik szinte mindenhol ott vannak, kiszagolnak minden apró kis titkot, pletykát, és máris az egész falu tud róla. Nagyon figyelni kell, ha a barátaiddal sétálsz egyet és beszélgettek mindenről, vagy netán mindenkiről, és véletlen nem vesztek észre egy mamikát, aki éppen a kis kertjében gazol valamit, és elhangzik egy olyan dolog, amit lehet nem kellett volna hangosan kimondani, az biztos, hogy holnap olyantól hallod vissza, akiről azt sem tudtad, hogy a faluban lakik. Apropó, visszahallás. Vannak olyan pletykák ráadásul, melyeknek semmi igazságalapja nincs is. Nyilván nem tudsz ellenük tenni, de amikor olyan dolgot hallasz vissza magadról, amin még te is elcsodálkozol, netán még tetszik is, az már mindennek a teteje.
Minden családi összejövetelen a legfőbb téma a „beköltözöttek”. Ők azok, akik nemrég költöztek a faluba, és a tőzsgyökeresek még nem tudják, kik is ők valójában. A kedvencem, amikor nagypapámék úgy azonosítanak be embereket, hogy melyik házban laknak. „Tudjátok, az Arató-féle házban.” Aztán következik az a kérdés, hogy „Kik azok az Aratóék?”. És ez így folytatódik órákon keresztül.
Persze a falusi életnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Mikor a falu előnyeiről beszélünk, mindenkinek a csend, a nyugalom, a friss levegő jut az eszébe. Hát, kérem szépen, ezzel nem értek egyet. Csend. Minden nyári reggelen arra kelni, hogy a szomszéd bácsi kiabál a kutyájának, az a legcsodálatosabb dolog ugyebár. Nyugalom. Na jó, be kell vallani, tényleg nyugodtabb itt, mint a városban, csak ne menjünk el egy falunapra, ahol már reggel kilenckor a részegek rendbontó magatartásával kell szembenézni. És utoljára a friss levegő. Nem mondanám, hogy az intenzív trágyaszag, ami szinte mindennapos, annyira friss lenne. De be kell látnom, hogy ennek ellenére tényleg jobb a levegő.
Oldalakat lehetne még írni minden kis részletről, történetről, ám úgy gondolom, egyelőre ennyi elég volt, a végén még elriasztok mindenkit attól a gondolattól, hogy falun éljen majd. Összességében imádok itt élni, mert minden nehézség ellenére nincs semmilyen rossz emlékem a falusi életről.
