A Nemzetközi Könyvjelzőcsere Program idei témája a MESÉK voltak. Ennek jegyében romániai partneriskolánktól sok szebbnél szebb mesés témájú könyvjelzőt kaptunk! A testvértelepülésünkről és a projektről az alábbi powerpoint bemutatóban számolunk be:Romania

Idén októberben ismét regisztráltunk az International Bookmark Exchange Programra. Partner intézményeink Romániából illetve az Amerikai Egyesült Államokból voltak.

Egy-egy powerpoint prezentációban foglaltuk össze a legfontosabb tudnivalókat, legérdekesebb képeket. (itt most a pdf változatok tekinthetők meg):

arkansas

 

 

Idén októberben ismét regisztráltunk az International Bookmark Exchange Programra. Partner intézményeink Kanadából illetve az Amerikai Egyesült Államokból voltak.

Nagyon lelkesen, már novemberben elkészítettük és elküldtük a könyvjelzőinket. Próbáltunk olyan motívumokat megjeníteni, melyek az országunkat jellemzik, illetve kísérő levelet is fogalmaztak hatodikosaink.

Nagyon sokáig kellett várnunk az első csomagra: december végén érkezett meg a kanadai boríték a könyvjelzőkkel. A kanadai intézmény is olyan könyvjelzőket készített nekünk, melyekre Kanadára jellemző  dolgokat rajzoltak a diákok. Ezeknek a szimbólumoknak részletesebben utána néztünk, hogy még több dolgot megtudjunk az országról. Felosztottuk kisebb témákra a tudnivalókat, mindenki kutató munkát végzett a rá eső témában és készített belőle egy kis prezentációt. Ezeket a kis prezentációkat felhasználva állt össze egy közös bemutató, melyet preziben az alábbi linken láthatunk:

Kanada https://prezi.com/view/L9LQuYcl4gF1vIX50nwa/

 

Az Országos Könyvtári Napok tematikája 2019-ben az ökológia volt.

Ez alkalomból iskolánk végzős diákjai tartottak két rendhagyó ökológiai órát a városi könyvtár rendezvényein középiskolás ill. általános iskolás korosztálynak.

http://osszefogas.kjmk.hu/reszletes.aspx?id=77983

Remek előadásokat hallhattunk! Az együttműködésnek biztosan lesz a jövőben is folytatása!

Oko1

  

Oko2    Oko3    Oko4  Oko6Oko5

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen mindkét korcsoportban indultak tanulóink. Haász Evelin (10.B) mindössze 1 ponttal maradt le a döntőbe jutásról, Varga Luca (7.A) pedig megyei III. helyezést ért el. Gratulálunk!

Haász Evelin és Domján Korina (10.B) írása a felkészülésről:

Könyvtár másképp...

Manapság egyre kevesebbet járunk könyvtárba....
Ez nem feltétlenül a mi hibánk, zsúfoltak a hétköznapok. Bár... Azért mégiscsak rajtunk múlik, hogy mikor nézünk be pár percre. Többségünk csak egy-egy német- vagy magyaróra előtt ugrik be, hogy legyen az órára felszerelése, ha már a sajátját otthon felejtette.
Viszont vagyunk páran, akiket a könyvtár, mint egy csöndes zúg, vagy mint ismerettár vonz. Mi is így látogattuk a könyvtárat, és ismertük meg a könyvtárosokat. Egy ilyen alkalommal Turiné Gáspár Anikó tanárnő megkérdezett minket, hogy nem szeretnénk-e részt venni a Bod Péter Könyvtárismereti versenyen, és felajánlotta, hogy szívesen felkészítene minket. Úgy gondoltuk, hogy hasznos tudásra tehetünk szert, így jelentkeztünk. A versenyre pár hónapon keresztül heti egy órában készültünk. A felkészítők nagyon jó hangulatban teltek, ami a tanárnő lelkes és barátságos személyiségének is köszönhető. A feladatok persze nehezek voltak, de a tanultakat hasznosítva végül elégedetten távoztunk a verseny helyszínéről, a Vörösmarty Könyvtárból. Sajnos a Verseny kiírása a 9-10. évfolyam számára szól, ezért jövőre mi már nem jelentkezhetünk, de bátorítunk titeket, hogy próbáljátok ti is ki magatokat, mert mindenképpen megéri.

Haász Evelin, Domján Korina 10.B

BodVerseny

A Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum minden évben meghirdeti a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt, melyre bármely magyarországi és kárpát-medencei iskola 7-10. évfolyamos tanterv szerint tanuló diákját nevezheti felkészítő tanára, könyvtárostanára. A verseny célja a tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének, könyvtárhasználati eszköztudásának, szövegértésének, logikus gondolkodásának és kreativitásának fejlesztése. Iskolánkat évről-évre képviselik indulók a megmérettetésen.

1. oldal / 4

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO