Interjú egy tollaslabda-játékossal

Szalai Kíra Leilát, a Kodolányi János Gimnázium 10.S osztályos tanulóját kérdeztük tollaslabda-karrierjéről.

Miért választottad ezt a sportágat? Mikor döntöttél úgy, hogy versenyszerűen űzöd a tollaslabdát?
Már első osztályban elkezdtem tollaslabdára járni, mert kötelező volt sportágat választani, és nagyon rövid idő alatt a szívemhez nőtt. Az edzőm látta a fejlődésemet, így arról kérdezett, hogy nem akarom-e komolyabban venni ezt a sportágat és versenyszerűen csinálni. A válaszom pedig az volt, hogy nagyon örülnék neki, így második osztályban elkezdtem pályafutásomat.

Milyen kiemelkedő versenyeken vettél részt és milyen eredményeket értél el?
Diákolimpián összesen 7-szer vettem részt, és minden alkalommal dobogóra álltam. Országos bajnokságon 6 alkalommal voltam, és többször is kiemelkedő eredményeket értem el. Nemzetközi versenyen sokszor helyt álltam már ugyan, de nem mindig jutottam el dobogós helyezésig.

Volt már valami komolyabb sérülésed a tollaslabdából kifolyólag?
Voltak kisebb sérülések, de komolyabb még sosem volt, és remélem, nem is lesz.

Mit adott neked ez a sport az életben?
Megtanultam, hogy mindenért meg kell küzdeni, és sosem szabad feladni. A győzelem nem fog csak úgy magától az ölembe hullani. Sokkal magabiztosabb lettem, és jobb lett a közérzetem is.

Melyik versenyszámban vagy a legsikeresebb?
Régebben az egyéniben voltam sikeres, de idővel az egynemű- és vegyes párosban lett kiemelkedő az eredményem.

Milyen taktikát használsz meccs közben? Mi hoz szerencsét a pályán?
Mindig, mikor felmegyek a pályára mérkőzést játszani, előtte a hálón végig húzom a kezem, hogy az Erő velem legyen. Utána meg fegyelmezetten viselkedek végig, és minden elveszett pont után a következő megszerzendő pontra koncentrálok. Amit fontosnak tartok még, az nem más, mint a pályán kívüli cselekvések kizárása.

Mit gondolsz, mik a fő erősségeid? Szerinted hogyan tudnál még fejlődni?
Szerintem nagyon kitartó vagyok, még akkor is, ha nem jönnek be azok a gondolataim, amiket mérkőzés előtt kiagyaltam. De mindig próbálom kihozni magamból a legjobbat. Véleményem szerint több futóedzéssel, erősítéssel és talán még némi technikai gyakorlással még magasabb szintet el tudnék érni.

Gondolkoztál már azon, hogy lecseréld a tollaslabdát és más sportágba kezdj?
Igen, megfordult már a fejében, mikor nem úgy jöttek a sikerélmények, ahogy azt szerettem volna. De azt hiszem, minden élsportoló karrierje során előjön ez a kérdés legalább egyszer.

Köszönöm szépen válaszaid, és további sok sikert kívánok a céljaid eléréséhez!

Készítette: Póti Regina
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO