A profi edzői szakma
Hogyan határozza, határozta meg a sport az eddigi életed, mi szólt a kosárlabda mellett?
Teljes mértékben meghatározta és meghatározza, már óvodás koromban elkezdtem kosárlabdázni. A szüleim révén nem volt kérdés, hogy melyik lesz az én sportom, ugyanis mindketten kosárlabdáztak, most pedig utánpótlás edzők, szintén az MVM-OSE Lions-nál. És hogy miért pont a kosárlabda? A kosárlabda messze a legkomplexebb és leglátványosabb csapatsport mind közül, amihez megfelelő felkészültség szükséges mind technikailag, mind taktikailag, valamint fizikálisan és mentálisan. Persze a többi csapatsport képviselői ezzel a kijelentésemmel vitába szállhatnak, de ez abszolút nem probléma, a vita az élet része. A kosárlabda egy észjáték, ahol nagyon gyorsan kell feldolgoznod a folyamatosan beérkező impulzusokat, mégpedig úgy, hogy minél jobb arányban jó döntést hozz. Kicsit olyan, mint egy sakkjátszma, ahol mindig reagálnod kell az ellenfeled lépéseire, csak itt közel sincs annyi gondolkodási időd.
Milyen arányban töltik ki az edzések a munkádat, mivel foglalkozol mellette?
2022. augusztus 1-től dolgozom főállású edzőként az Oroszlányi Sportegyletnél, attól a naptól kezdve már csak erre fókuszálok. Előtte 6 évig a mérnöki főállásom mellett másodállásban dolgoztam edzőként az egyesületnél, ami, hát így visszagondolva arra az időszakra, nem volt könnyű. A mérnöki munkám segített megteremteni azt a hátteret, amivel minden zokszó nélkül most már el mertem vállalni az edzői főállást és az új munkakört. Az volt a célom, hogy hosszútávon csak egy dolog legyen majd, amire koncentrálnom kell, az pedig a kosárlabda és az edzői szakma legyen. A játékosaimnak is mindig azt mondom, hogy annál nagyobb ajándék nincs az életben, mint ha azt csinálhatja valaki reggeltől estig, amit a legjobban szeret, legyen az egy játékos vagy edző profi pályafutása.
Az idei évben milyen feladatok elé nézel? Melyik csapat tartozik hozzád, mit gondolsz a gyerekekről, mik a csapatra vonatkozó célkitűzések az idei szezonban?
Az utánpótlás vezetése mellett az U14-es és az U16-os fiú csapatoknak vagyok a vezetőedzője, ami önmagában is óriási felelősség, már csak azért is, mert olyan csapatokról van szó, ahol sok a tehetséges és nagy munkabírású játékos, akikben rengeteg potenciál lakozik. A mai világban ritka, hogy egy helyen ennyi hasonlóan jó hozzáállású gyerek gyűljön össze. Nagyon büszke vagyok, és tényleg öröm velük együtt dolgozni. Eredmények szempontjából a tavalyi évet nagyon nehéz lenne megismételni, de természetesen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt megtegyük vagy éppen túlszárnyaljuk. Persze jó lenne ismét valamelyik döntőben szerepelni mindkét csapattal, de ami számomra az eredményeknél sokkal fontosabb lesz ebben az évben, hogy mennyit fejlődnek majd a játékosaink egyénileg, illetve a csapataink csapatszinten.
Mi motivál legjobban a mindennapi munkád során?
A gyerekek! Amikor látom a szemükben a csillogást. Ha ez megvan, akkor tűzbe mennék értük, ez nem is kérdés. Amikor látom rajtuk az elkötelezettséget, az elszántságot és a küzdeni tudást. Nagyon fontos számomra, hogy milyen a gyerekek munkához való hozzáállása, hogy mindent megtesznek-e egymásért és a közösségért. Ha igen, akkor ezeknél nagyobb motiváció szerintem nem kell egy edzőnek. Amúgy meg nem hiszem, hogy gyerekek esetében a mosolygós arcoknál van bármi fontosabb a kosárlabdában egy utánpótlás csapatnál. Persze nagyon fontos minden más is, de ennyire azok sem. Ha ez megvan, akkor utána lehet szakmázni. Ha már motivációról beszélünk a mindennapi munka során, akkor egy dolog mellett semmiképpen sem mehetünk el. Életeket tudunk akár megváltoztatni mi, edzők a jó és a rossz irányba is, ez pedig óriási felelősség. Az egyik legnagyobb felelősség, amit csak el lehet képzelni, ezért minden nap topon kell lennünk, és mindig minden körülmények között példát kell mutatnunk a gyerekeknek. Ennél nagyobb motiváció úgy gondolom, hogy nem kell.
Hogyan jött a lehetőség? Mióta tevékenykedsz az egyesületnél?
Helyi srácként végigjártam az utánpótlás-ranglétrát, játékosként egészen U20-ig, illetve U23-ig. Közben voltak kisebb-nagyobb kitérők, leginkább az egyetemi tanulmányaim miatt. Nagyon szeretem ezt a sportot játszani is, így, amikor volt rá lehetőségem, akkor játszottam is vagy Oroszlányon, vagy Tatabányán. Az elmúlt 2-3 szezonban viszont már nem játszottam, egészen egyszerűen azért, mert nem volt rá időm a többi teendőm mellett. Jelenleg nem tudnék annyit edzeni, amennyi ahhoz kellene, hogy a saját elvárásaimnak is megfelelve felkészüljek a mérkőzésekre. Már nagyon korán, 11-12 éves koromban elhatároztam, hogy edző szeretnék majd lenni, és onnantól kezdve célirányosan arra készültem. Sokkal nagyobb örömmel tölt el, ha egy játékosomból profi élvonalbeli játékos lesz, elérve a kitűzött céljait, mintha én magam jutottam volna el odáig játékosként. Éppen ezért őszintén szólva sohasem voltak komolyabb ambícióim, ami a saját játékoskarrieremet illeti. Nyitott szemmel jártam végig a játékos éveimet, figyeltem az edzőimet, az ellenfelek edzőit, sokkal jobban lekötött már akkor a kosárlabdának ez a része.
Hogy látod magad magánemberként? Miben vagy más edzőként?
Nem hiszem, hogy eltérne a kettő. Véleményem szerint nem is tud eltérni, és ez az én esetemben is így van, szerintem ugyanolyan vagyok magánemberként is mint edzőként. De ezt mondják meg azok, akik ismernek! Az edzői szakma amúgy sem munka, hanem hivatás, és ha edző vagy, akkor a nap 24 órájában az vagy, és annak is kell lenned, máshogy ezt nem lehet csinálni, maximális elkötelezettség szükséges. Akár edzést tartasz, vagy edzésre, mérkőzésre készülsz, vagy éppen egy meccsről utazol haza, de mondhatnám azt is, hogy egy vasárnapi családi ebéden ülsz, mindig mindenhol a kosárlabda körül forog minden. Amúgy meg maximalista vagyok, és nagyon utálok veszíteni, legyen szó egy bajnoki döntőről vagy akár egy baráti kártyapartiról, nem fér bele semmilyen szinten, hogy a másik nyerjen. Továbbá eléggé megszállott vagyok, ha a kosárlabdáról van szó, legalábbis ezt szokták legtöbbször a fejemhez vágni.
Ha ki kellene ragadnod egy momentumot az elmúlt bajnokságból, akkor mi lenne az?
A kérdést nagyon könnyű megválaszolni, bár az egy helyett kettő dolgot emelnék ki, mert nem tudnék és nem is szeretnék különbséget tenni közöttük. Az egyik az U14 „A” csapattal az „A” döntőbe jutás és az ott megszerzett 6. hely, a másik pedig a III. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjében elért bajnoki cím a Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapatával. Az iskolai csapat tagjai kivétel nélkül az egyesületünk igazolt játékosai voltak, úgyhogy ez hatalmas siker volt az MVM-OSE Lionsnak, az iskolának és a városnak egyaránt. Ahogyan az „A” döntő 6. helye is, amivel beállítottuk az Oroszlányi Sportegylet legjobb utánpótlás eredményét, ugyanis a 2005-2006-os születésű játékosokból álló csapatunk korábban szintén 6. lett az országos serdülő bajnokságban.
Milyen célokat említenél, amiket szakmailag mindenképp el szeretnél érni, és még előtted állnak?
Szakmailag egy fontos dolog van, hogy folyamatosan fejlesszem magam, hogy aztán fejleszthessem a játékosaimat is. Minden játékosomból szeretném kihozni a maximumot, ezért kulcsfontosságú a folyamatos tanulás. Ezzel kapcsolatban gyakran szoktam azzal a hasonlattal élni, hogy a kosárlabda olyan, mint egy vallás. A sportcsarnok vagy az edzőterem a templom, az edző pedig a pap, márpedig egy jó pap holtig tanul. Fontos, hogy minél szélesebb látókörben, minél nagyobb rálátásom legyen a kosárlabdára az évek előrehaladtával, hiszen egy edzőnek már jó ideje nem csak az a feladata, hogy edzéseket vezényeljen.
A mai modern kosárlabda nagyon látványos és felgyorsult. Nem volt ez mindig így. Edzőként mennyire tudod követni a sport átalakulását?
Én már szerintem abba az edzői generációba tartozom, ahol már akkor jól körvonalazódott, hogy merre tart a kosárlabda, amikor elkezdtem ezt az egészet. A tendencia egyértelmű, nekünk már eszerint kell hozzáállnunk és dolgoznunk, hogy fel tudjuk készíteni a játékosainkat a rájuk váró kihívásokra. Lehetőségek tárháza áll a rendelkezésünkre, amik segítik az edzést és a felkészítést. De néha az az érzésem, hogy azt sokan elfelejtik, hogy utánpótlásnevelésről beszélünk, ahol továbbra is a gyerekek állnak a középpontban. Meg kell találni az arany középutat a képzés és az „űrtechnológiai” eszközök között, mert tehetséges, jó hozzáállású, szorgalmas gyerekek nélkül ezek az eszközök mit sem érnek. Valamint a kosárlabda-specifikus technikai elemek készség szinten történő elsajátításához és az alapképességek fejlesztéséhez nem is nagyon kellenek.
Hogy látod, milyen változásokat hozott az egyesület életében a tavaly megjelent névadó támogató, az MVM?
Mindenképpen nagyon pozitív a névadó szponzor megjelenése az oroszlányi kosárlabda életben. Nagyon sok ember dolgozott rengeteget az elmúlt években, hogy eljusson oda az egyesület, ahol most van. Azért nem kezdem csak el sorolni, hogy kik, nehogy kihagyjak valakit. Országos szinten is elismerik most már a munkánkat, és részben ennek is köszönhető az MVM megjelenése, mint névadó szponzoré. Abszolút pozitív hatása volt a megjelenésüknek az egyesületünk életében, és nagyon bízom benne, hogy a soron következő években is sokat profitálhat majd az együttműködésből mindkét fél. Ami az utánpótlásunkat illeti, nagyon sok tervünk van az előttünk álló időszakra, ezeknek a megvalósításában pedig nagy segítségünkre lehet majd a névadó szponzorunk.
Sok sikert kívánok a munkádhoz és az idei szezonhoz! Köszönöm, hogy ilyen lelkesedéssel edzed az OSE csapatait!
Vorsléger Zoltán Márton
