Egy bokszoló útjáról

Interjú bátyámmal és egyben edzőmmel, Márton Balázs, profi magyar ökölvívóval.

Mikor kezdted a sportolást és milyen sportágban?

Nos, 1991. szeptember 21-én születtem Székesfehérváron. Gyerekkorom óta sportolok és meghatározó része életemnek a mozgás. Kisiskolásként testnevelés-tagozatos osztályba jártam, ahol napi rendszerességgel sportoltam. Az első választott sportágam a röplabda volt.

Hogyan kezdődött a pályafutásod, és kik voltak, akik segítettek a megvalósításban?

A székesfehérvári Alba Line csapatában kezdtem el a sportpályafutásom első lépéseit, ott sajátítottam el a csapatmunkához és a sikerhez szükséges alapokat, a győzelem közös érzésének örömét. Fésűs Irén és Nagy Róbert nagyban befolyásolta és támogatta későbbi sportkarrieremet is. Emellett azonban mindig olyan dolgot kerestem, amely az egyéni teljesítményben is megmutatkozhatott, ezért a városban a nagy sikertörténeteket magáénak tudható Alba Volán Öttusa csapatához szegődtem, mint apró kezdő reménység.

Hogyan teltek az edzéseid és kikkel?

Kezdetben futásból és úszásból álltak a napi többszöri edzések, plusz a napi testnevelésórák. Ezek kötötték le a hatalmas mozgásigényemet, de mindezt a hétvégi versenyek és az eredményes futóversenyek tették teljessé számomra. Edzőm, „Csiga” és csapattársaim által szereztem életre szóló barátokat, és magtanultam a küzdés és kitartás alapjait.

Foglalkoztál később más sportokkal is? Ha igen, mi volt az?

Mint mindennek, egyszer a röplabdázásnak is vége lett. A gömbölyű labda varázsa viszont nem engedett el, sőt egyenesen az Ikarus focicsapatába vitt el. Csatárként rúgtam a bőrt, és élveztük a meccsek ízét. A focista életérzés magával ragadott, egészen a Videoton egyik ifi csapatának tagjává tett.

Mikor kezdődött a bokszolás a részévé válni az életednek?

Ahogy előbb is említettem, a Videoton egyik ifi csapatának tagja voltam, mikor egy nyári szünetben jó barátom javaslatára a Varkocs György Boksz Klub tornatermében találtam magam. Az edzőterem hangulata, az edzések ritmusa új élményeket kínált, így 18 évesen egy teljesen új sportág ragadott magával, mely mára kiteljesedett, és életem meghatározó részévé vált. Immár 12 éve, hogy elkezdtem amatőr pályafutásom Őri Lajos és Molnár Attila útmutatásai alapján.

Mennyire voltál az elején sikeres a bokszolásban? Hogyan jutottál el egészen idáig?

A kitartás és a folyamatos, eredményességre való törekvés rövid időn belül meghozta az első érmeket és kupákat az edzőtermi vitrinben és az otthoni sikerfalon Túrós Arnold edző irányításával. A közös munka révén az első ringbe lépéstől a 2011 és 2013-ban elért felnőtt Magyar bajnoki III. helyezésekig mind megalapozták a sikerekkel kikövezett utamat. 2013-tól meghívásra többször vettem részt a Magyar Válogatott felkészülésében, és magam is kerettagként ölthettem magamra a számomra megtisztelő magyar válogatott mezt. Ennek megkoronázásaként 2014-ben városunk adományaként elnyertem az egyéni sport kategóriában a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány elismerését.

Mikor és hogyan lettél profi ökölvívó?

2016 decemberében nyílt egy új fejezet a sportéletemben, ez évben kezdtem meg profi pályafutásomat. Az első profi felkészülések és ritmusváltások megtalálásában régi edzőm Túrós Arnold volt segítségemre, majd fejlődésem érdekében 2018 őszén a Videoton Boksz Clubban találtam meg továbblépésem lehetőségeit. A Videoton Boksz Club elnökével, Kiliti Ferenccel (aki levitt annak idején az első edzésemre) közösen kezdtük felépíteni a profi boksz világába vezető út lépéseit. Szerencsésnek éreztem magam, mert az edzőm, a családom, a barátaim és a szurkoló közönségem mellett egy profi csapat állt mögöttem, akik egy kiváló közösséget alkotva, színvonalas szakmai és támogatói hátteret biztosítva lehetőséget nyújtottak a zavartalan felkészülésekhez.

Mit mondanál egy kezdő bokszolónak, aki egyszer olyan sikeres szeretne lenni, mint te?

Lényeges a rendszeres edzés és a megmérettetés, hiszen kevés alkalmasabb dolog áll az ember rendelkezésére ennél, hogy szembenézhessen önmagával, lemérhesse és ennek tükrében fejlessze képességeit és személyiségét. Rövid távú céljaiddal akard a hosszú távú céljaidat építeni! Álmaid valóra váltása érdekében késznek kell lenned áldozatokat hozni és erőfeszítéseket tenni.

Márton Áron Levente

A fiatalok táplálkozási szokásairól

Iskolai szünetben sétáltam az udvaron, néztem, hogy ki mivel tölti az idejét. Egyesek beszélgettek, játszottak, mások az elmaradt házi feladatukat pótolták. Néhányan pedig ettek. Elgondolkodtam, mik is a korosztályom táplálkozási szokásai. Egészségesen étkezünk vagy tömjük magunkba a túlmelegített vagy épp túlhűtött műanyagokat.

Utánanéztem, hogy a magyar tizenévesek kb. 26 %-a túlsúlyos. Ebben persze benne van a genetikai adottság is, de ez az arány azért arra utal, hogy nincs minden rendben a kaja körül. (Persze ez enyhül, mikor hirtelen megnyúlunk és nyakigláb formát öltünk magunkra.)

Mindenképpen érdemes tudatosítani magunkban az egészséges táplálkozás fontosságát. Ebben a korban a testsúly kordában tartására ugyanis nem megfelelő a „felnőttes” módszer, a fogyókúrázás. Ahelyett hogy koplalnánk, menjünk el futni, úszni vagy egyéb sportokat űzni a dundiság leküzdése érdekében. Ne várjuk azt, hogy az első egy-két edzés után nagyon pacekok leszünk, a fontos az, hogy majd a sokadik edzés után érezzük a fejlődést és az állapotunk javulását. Kulcsszó a kitartás.

Ha esetleg a sportolás nem mindenkinek a zsánere, akkor kipróbálhatunk különböző étkezési formákat is. Na, nem kell rögtön vegának, netán fényevőnek lenni, elég az is, ha csökkentjük a sok zsíros és szénhidráttal teli ételek és cukros italok bevitelét, elkerüljük a gyorskaják mértéktelen fogyasztását, és inkább a kiegyensúlyozott étkezésre törekszünk. Ismerjük a mondást: „Naponta egy alma az orvost távol tartja.” A maradék pedig lebomlik, nem szennyezi a környezetet.

Fontos a belső motiváció, ne csak külső hatásra változtassunk életmódunkon. Ne azért legyünk esetleg hernyóevők, hogy védjük a háziállatokat a pusztulástól, vagy hogy ne szóljanak be az osztályban a kinézetünk miatt, hanem leginkább magunkért és a saját egészségünk megóvásáért tegyünk valamit. Nekem segített, hogy tesitagozatos általános iskolába jártam, aztán focizni kezdtem. Eleinte magam sem tudtam, hogy miben vagyok jó, és mi az, ami egyben kikapcsolódást is nyújt, ezért más sportágat is kipróbáltam, mielőtt megtaláltam az „igazit”.

Na és, ha más nincs, egy kis kerti munka is megteszi! Tudom ajánlani például a mama kertjében való kapálást, gazolást is.

Most befejezem, mert megéheztem. Leugrok a Mekibe néhány sajtbureszre, jeges kólára, forró pitére, aztán hazafelé eldobálom a poharat és a csomagolóanyagot.

Pakodi Dávid

Árnyék és csont

A #1 New York Times-Bestselling szerző, Leigh Bardugo két leghíresebb könyvsorozatából, eredeti címükön a Shadow and Bone-ból és a Six of Crowsból fantasy sorozatot készítettek. Az első évad 2021. áprilisában jelent meg, ami rendkívül sikeres lett, ennek következtében második évad is készült, mely nemrégiben, 2023. március elején vált elérhetővé a Netflixen.

A történet két szálon fut, a kötetek alapján. A névadó könyvsorozatról mintázott cselekmény egy árva lány fiatalkorát követi, miután felfedez magáról egy sokkoló, megdöbbentő tényt, miszerint ő egy legendás személy, aki mindaddig csak mítoszokban, ősi népmesékben létezett. Ez a váratlan információ teljesen felforgatja az életét. Mindeközben a többi jelenetben hat bűnözőt láthatunk, amint veszélyes megbízást kapnak egy lehetetlen küldetésre, aminek teljesítéséért cserébe óriási pénzösszeget kínálnak nekik.

Ez a sorozat egy fenomenális filmadaptáció. Kifejezetten nem kedvelem a vontatott, unalmas műveket, viszont őszintén kijelenthetem, hogy nem kellett csalódnom. Zseniális, váratlan fordulatokat vesz az alkotás, mindvégig érdekfeszítő. Harcjelenetekkel tarkított és akciódús is egyben, nem is beszélve a meglepően jól kidolgozott karakterekről. Ráadásul szerelmi szálakkal is színezett, amit szerintem sokan kedvelnek. Ezen kívül bármikor meg tudja nevettetni vagy éppen ríkatni a nézőt. Egy szó, mint száz, azt gondolom, ez egy szavakba nem önthető mestermű.

Persze a fentiek mellett vannak gyengeségei is az Árnyék és csontnak. Ezt a sorozatot két egymástól független kötet kombinálásával készítették, ezért a történeteket a másikhoz kellett igazítani. Ebből kifolyólag, a képernyőn megjelenített tartalom több szempontból is különbözik a könyvektől, ami az olvasók számára gyengepont lehet. Mivel a cselekmény két szálon fut, mire beleéljük magunkat az éppen zajló eseményekbe, a másik sztori hirtelen felbukkan és kiszippant az elmélyülésből. Ez alatt azt értem, hogy nehéz száz százalékosan belemerülni a sorozatozásba, merthogy sűrűn váltakoznak a nézőpontok. Ahogy én látom, akik először nézik, számukra gyors lehet a tempó az elején, úgy érezhetik, hogy egyből belecsap a közepébe.

Nekem kifejezetten tetszett ez a sorozat, a pár gyengesége ellenére is, és bármikor megnézném újra.

Készítette: Szabó Eszter, Kovács Bernadett 9.ny

Kreativitás, vállalkozás, család, avagy milyen virágboltosként az élet

Születésnap, névnap, Valentin-nap, nőnap, húsvét, házassági évforduló... és még sorolhatnánk. Ha belegondolunk, majdnem minden ünnepre, eseményre illik adni/kapni virágot. Eszünkbe sem jutna, hogy egy évben mennyi munkájuk van emiatt a virágboltosoknak és kertészeknek. Miklósné Stettler Nórát kérdeztük erről, aki 14 éve virágboltot üzemeltet.

Miért lettél virágboltos? Mikor döntötted el, hogy ezt a szakmát választod?

Gyermekkoromban fényképész vagy pszichológus szerettem volna lenni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó tulajdonságom, hogy értek az emberek nyelvén, ezért is szerettem volna e téren elhelyezkedni. Édesanyámtól 2010-ben örököltem meg az üzletet, de már gyerekkorom óta aktív segítője voltam a háttérmunkának.

Milyen végzettség szükséges ehhez a munkához? Könnyű volt beletanulni a szakmába? Tanulható vagy adottság is kell hozzá?

A középiskolai éveimet az I. István, akkor még kereskedelmi szakközépiskolában töltöttem. Kereskedelmi ügyintéző szakot végeztem. A kereskedelmi végzettség mellett mindenképp szükséges hozzá rengeteg szorgalom, kitartás és türelem. Idővel pedig a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Mivel gyermekkorom óta aktív résztvevője voltam a virágbolt életének, ezért minden apró fortélyt megtanultam. Biztosan adottság is kell ehhez a munkához, de a tudást folyamatosan bővíteni, fejleszteni kell. Emellett tisztában kell lenni az aktuális trendekkel is.

Szereted a munkád? Ha újrakezdhetnéd, más munkát választanál?

Igen, nagyon szeretem. Változatos, a hétköznapok soha nem egyformák. Az emberek életének nagyobb eseményeiben részt veszek különböző virágkompozícióimmal. Születés, elmúlás, szülinap, névnap, húsvét, karácsony és egyéb ünnepek. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyivel hozzájárulhatok az emberek boldogságához. Végül is ilyen tekintetben megvalósult a gyermekkori álmom, úgyhogy, ha újrakezdhetném, nem választanék más munkát.

A jó dolgok mellett mik ennek a munkának a nehézségei? A munka mellett mennyi szabadidőd marad? Mit csinálsz szabadidődben?

Sajnos, mint a legtöbb vállalkozásban, ebben a szakmában is vannak nehéz időszakok. Amikor nemcsak 8 órás munkaidőben kell dolgozni, hanem akár éjszakába nyúlóan is, hogy minden virág elkészüljön megrendelésre. Mivel a virág egy romlandó áru, ezért a virágosok nem tudnak előre dolgozni. Mindig naprakésznek kell lenni. A szabadidőmet sem magam osztom be. Sajnos amúgy is elég kevés a szabadidőm, amit magamra fordíthatok, mert lefoglal a munka és a család. De persze, mivel a legfontosabb a családom és a velük töltött percek, ezért mindig igyekszem szakítani rájuk időt. És ha éppen nem velük vagyok és nem főzök vagy takarítok, akkor szeretek elmenni kirándulni, biciklizni, utazni.

Milyen vállalkozóként az élet? A kreatív részek mellett milyen a pénzügyi része ennek a foglalkozásnak? Mennyi idő volt mire vendégkört szereztél? Sokáig tartott mire az emberek megismertek?

Vállalkozóként az élet pörgős, sokszor a szabadidőmben is a munka jár a fejemben. Virágkötészetből meg lehet élni, viszont a felelősség és a ráfordított idő nagyon sokszor sokkal több, mint az alkalmazottaknak. A fizetés pedig átlagosnak számít Magyarországon. Mivel édesanyámtól vettem át az üzletet, már egy kialakult vendégköröm volt. De nem volt elég átvenni, meg is kellett tartani, emellett újakat is kellett szerezni. Az első öt évben keményen meg kellett dolgoznom, de most már sokan ismernek, szeretnek, és szívesen jönnek hozzám vásárolni.

Honnan szerzed be az árut? Hetente milyen gyakran kell feltölteni az árukészletet?

Hetente kétszer járok Szigetszentmiklósra, Közép-Európa legnagyobb virágpiacára. A vágott virágot és cserepes virágot Hollandiából, a nagykereskedéseken keresztül vagy magyar termelőktől szoktam beszerezni.

Végül pedig, kinek ajánlod ezt a szakmát?

Ezt a szakmát a szabadlelkű, kitartó, állandóan pörgő, kommunikatív embereknek ajánlom. Aki szereti a változatosságot és nem ijed meg a fizikai munkától, bátran kezdjen bele saját virágüzlete üzemeltetésébe.

Szuna Vanda, Miklós Boglárka

Első kodós farsangunk

Múlt héten pénteken egy fantasztikus zenés-táncos vigasságon vehettünk részt az iskolában. Ez az esemény egy régi népszokáshoz köthető, ahol az emberek azért öltöznek be ijesztő maskarákba és csapnak minél nagyobb zajt, hogy ezzel elűzzék a telet. Mi a „rémisztő” jelmezeinket a filmek világából választottuk.
Farsang2023Kivétel nélkül mindenki be volt öltözve valami filmben szereplő személynek, legyen az főszereplő, mellékszereplő vagy csak egy statiszta. Ebből a mi osztályunk sem maradt ki, nagyon ötletes, kreatív jelmezeket találtunk ki. Találkozhattunk Dorothyval az Óz, a csodák csodája című filmből, Katicával és Fekete macskával a híres francia Miraculus és Fekete macska kalandjai című animációs sorozatokból, egy igazi Deadpool-akcióhőssel, továbbá ott volt Minnie egér és Joker is közöttünk. Akadt olyan LÁNY is, aki a mindenki által ismert Bud Spencer férfi színészt jelenítette meg nagyszerű fantáziával, úgy, hogy bármelyik Bud Spencer és Terence Hill-filmbe bele illett volna. Az évfolyamtársaink és a nálunk idősebbek is kitettek magukért. Megismerkedhettünk a Teletubbies figuráival, Mavisszel a Hotel Transilvániából, Wednesday Adamsszel a fiatalok körében népszerű Wednesday-sorozatból. Tanáraink is jelmezt öltöttek, és velünk együtt buliztak. Osztályfőnökünk gengszternek, Szöllősi János Dániel tanár úr Fülesnek, Sulákné Herczeg Lívia tanárnő pedig boszorkánynak öltözött be.

A DÖK-ösök most is kitettek magukért. Egy igazán szédületes és vérpezsdítő bulit szerveztek az előadóba, ahol a főként a kilencedikesekből álló tömeg sokat táncolt és énekelt. Nem csoda, hiszen a Dj olyan, a fiataloknak megfelelő zenéket játszott, amit mindenki nagy örömmel és beleéléssel énekelt.

Osztályfőnökünk olyanoknak is szervezett elfoglaltságot, akiknek nem volt kedve részt venni a táncos mulatságban, ők társasozhattak egy félreeső teremben. Voltak ott kártyák, társasjátékok – például Dobble, Fekete Péter, sakk –, amiktől az ember kedvet kaphatott a közös játékhoz. A buli második felében azonban a közkedvelt Activityvel játszottunk, ahol egymást alig ismerő személyek kerültek egy csapatba, és így küzdhettek együtt a győzelemért. Rozgonyiné Gombos Cecília tanárnő is csatlakozott hozzánk. Kiderült, hogy nemcsak kedveli, hanem nagyon is jól játssza ezt a játékot.

Pihenésképpen a diákság a tanári karral közösen tombolázott az előadóban, ahol a szerencsések jobbnál jobb ajándékokat nyerhettek. Érdekesség, hogy az ajándékok között volt olyan is, amit a mindennapos életben is tudnak majd a nyertesek használni, mint például a sültkrumplitartó vagy egy bögre. Volt, akinek a vállán ott ült a szerencse, és ha háromszor nem húzták ki a „szerencseszámát”, akkor egyszer sem. Tanáraink is vettek tombolajegyet, és ők is – több-kevesebb sikerrel de – gazdagodtak valamilyen meglepetéssel. A tombolázás után ismét kezdetét vette a záróráig tartó tánc és éneklés.

Szívesen vennénk részt még hasonló eseményeken, mert nagyon jól éreztük magunkat azon a péntek estén, és újabb szuper élményekkel gazdagodtunk. Ezek a közös programok és bulizások mindig sokat segítenek a közösség összekovácsolódásában.
farsang
Csáder Luca és Mayer Réka
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO