Slukk

A dédnagymamám volt az egyik ember az életemben, akivel a gyermekkorom nagy részét töltöttem. Én voltam számára a legnagyobb kincs, amit csak tudott, megadott nekem, és ezért mindig hálás leszek neki. Rengeteget olvasott nekem és mikor ő már nem tudta ezt megtenni, én olvastam fel neki a kedvenc meséinket.

Sokat mesélt a régi időkről. Emlékszem, egyszer elmesélte, hogyan tért haza a dédpapám. Mivel nem mindent tudtam felidézni, megkérdeztem erről a mamámat, aki elmondta nekem, hogy mikor erről kérdezte édesapját, sosem válaszolt. Mindig azt mondta, nem akarja azokat a szörnyűségeket megosztani a kislányával, amiket ott átélt. Végül az édesanyja mondta el neki a történetet.

1944 őszén a dédpapám megsebesült a háborúban, ezért hazahozták Magyarországra a kórházba. Két heti betegszabadságot kapott, viszont az első hét után kidobolták Tarpán, hogy a tizennyolc és ötvenöt közötti férfiak egy napi hidegélelemmel jelentkezzenek Beregszászon romeltakarításra. Nem merte megkockáztatni, hogy otthon marad, hiszen aki ezt megtette, főbe lőtték. Tehát a sérülése ellenére elment ő is. A családból hét férfi tartott vele, köztük a sógora és az unokaöccse. Dédi 1947-ig egyetlenegy levelet sem kapott, egy hírt, amelyből kiderült volna, él-e még a szerelme. Rengeteg udvarlója akadt ezekben az években, akik noszogatták, hogy menjen hozzájuk, hiszen a férje már úgysem jön haza. Dédi Nagyarba költözött a szüleihez, hogy ne legyen egyedül, amíg visszavárja férjét. 1947 őszén pár ember már hazajutott, aminek hallatán rögtön kérdezősködni kezdett, hátha hallott valaki valamit a dédpapámról. Hiába romeltakarításra mentek, valójában hadifoglyok lettek, és egészen Szibériáig eljutottak. A helyieknek nem volt élelmük az évek óta tartó háború miatt, aludni is csak a hóban tudtak, amíg nem vágták ki a fákat és építettek maguknak menedéket. A dédpapám felcser volt, aki ápolta a betegeket. Mikor a nagymamám rákérdezett, egyszer elmesélte, hogy az unokaöccse már nagyon beteg volt, de mindennél jobban szeretett volna egy falat kenyeret. ,,Jaj, Pista bátyám, csak egy darab kenyeret szerezzen, más nem kell.” Addig járt, míg valahogyan szerzett neki kenyeret, de már annyira le volt gyengülve, hogy megrágni sem tudta. Megrágta neki és a szájába tette, de már semmi sem segített rajta. A kezei között halt meg. A hadifoglyok kezdtek hazaszállingózni, dédi nézte a halottas kocsikat, az emberektől kérdezősködött, de még mindig nem kapott hírt. Bízott benne, hogy hazatér férje, és mit ad Isten, egy nap csontsoványan, szakadt ruhában, de élve lépett be a ház ajtaján.

Szűcs Luca Lili 11.A

Ez a történet valójában több kis kalandból áll, amik anyukám és apukám megismerkedéséről szólnak. Anyukám és apukám először Budapesten egy „pszicho” zenei fesztiválon találkoztak. Apukám aműszakiegyetemen tanult, anyukám pedig a barátaival bulizott az Almássy téri Művelődési Központban. A rendezvényen derült ki,hogy közös barátaik vannak. Beszélgettek, táncoltak és szimpatikusan voltak egymásnak, de valójában nem „jöttek össze”, mert apukám azt gondolta, hogy anyukám már foglalt (igazából azért is nem jöhettek össze, mert apukám cigizett, ez pedig anyukámnál kizáró ok). A fesztivál jól megalapozta a következő megismerkedési történeteket, amik valójában autós kalandok is.Apukámnak két évet kellett várnia, hogy anyukámat újra láthassa. Anyukámnak már volt jogsija, és ő a szülei autójával ment az abai zenei fesztiválra. Apukám a barátaival utazott egészen véletlenül szintén az abai fesztiválra, egy igen kalandos úton. Egy 900-as Seat Ibizával indultak útnak Dégről az unokatestvérével és egy másik cimborájával, miután egy barátjuk elmesélte, hogy pont ma van Abán Hollywoodoo koncert. Megkésve,de annál nagyobb lelkesedésselindultak nekieste a rendezvényre, időt spórolva az akkor még kiépítetlen Dég –Káloz összekötő úton. Útközben nagy vihar támadt, az autó mellett csapkodtak a villámok, amit a fiatalok hangos zenével igyekeztek elnyomni. Egyszer csak a földút egy mélyebb részén, ahol az esővíz összegyűlt és elfolyni nem tudott, az autó lelassult és megfeneklett. Szinte kiszállni sem lehetett a kocsiból, mert egyből egy óriási tócsába léptek. Összeszedték minden bátorságukat és erejüket, sietve a koncertre, combig feltűrve a nadrágot, valahogy sikeresen kitolták az autót a kátyúból. Ezek után a hasonló helyeken már nagyobb lendülettel haladtak tovább. A koncertre éppen csak odaértek, meglehetősen sáros cipőkben és kissé elázva, mert nemcsak az autó tolása közben áztak el, hanem a tetőablak is beeresztette az esővizet. A koncerten már az első számnál találkozott anyukám és apukám(a szám címe: „Kívánj tizet” volt). Apukám végig együtt szeretett volna táncolni anyukámmal, ami

apukám nagy örömére, beteljesült. Sokat sétáltak és beszélgettek, bolondoztak a vásárban. Az este végén anyukám a saját családi autójukkal (ami szintén Seat Ibizavolt) hazament Pátkára, apukámék meg még sokáig maradtak, mivel a beázott autó nem akart elindulni.Az első randevút Székesfehérváron beszélték meg, ahová apukám busszal, anyukám megint autóval érkezett. A vidámparkitóhoz mentek, a mai Kodolányi parkolójába. A találkozás nagy izgalmában az autó kulcsa a kocsiban felejtődött. A tó körül sétáltak, mikor ráeredt az eső. Az autóhoz visszasietve döbbentek rá, hogy a kulcs ott figyel az ülésen és az autó persze zárva(bezáródott).Jöttek az ötletek:-hívják papát, hogy hozza a pótkulcsot, de neki már csak biciklije van otthon, illetve bemutatkozásnak is elég rossz lett volna;-feltörjék a saját autójukat, kővel betörve az ablakot, ezt sem tűnt vállalhatónak;-legjobbnak tűnt hívni a „sárga angyal” autómentő szolgálatot.A „sárga angyal” viszonylag gyorsan megérkezett, mert egy közeli problémát hárított el. Kiderült, hogy a papámnak régi ismerőse a bácsi. Egy hosszú drótot fűzött be az ablak gumija mellett, és nehézkesen, de sikerült az autózárat megnyitni. Apukámnak elég sokba került a randi, mert egy éves autóklub tagságot kellett vásárolni a helyszínen ahhoz, hogy „térítésmentesen”segíthessen a szolgálat.Apukám megvetteaz unokatestvérétől az abai kaland főszereplőjét a 900-as régi fekete Seat Ibizátaz első saját autóját. Miután beállt az udvarukba, a papa csodálkozva nézte az új szerzeményt. Apukám igyekezett letekerni az ablakot, hogy a papára az autóból ráköszönjön, de letekerés közben az üveg ferdén beesett az ajtóba. Ezután,a beindítással próbálkozott, hogy megmutassa a kiváló motorhangot, azonban a gázbovden elszakadt. Nevetve állapították meg, hogy a tetőablak legalább már nem ázik be, mert ki lett szilózva, bár kinyitni sem lehet. Apukám sokat szerelgette, ápolgatta az öreg de jóképű járgányt.Apukám friss jogosítvánnyal(amit többszöri nekifutás után szerzett meg Siófokon)vágott neki a számára első, komolyabb autóútnak Székesfehérváron

át Pátkára. Néhány kisebb bakitól eltekintve, sikeresen és persze büszkén eljutott anyukámhozimmár saját kocsival. Ezután már együtt autóztak kedvükre. Egy decemberihideg estén apukám anyukámat vitte haza, amikor az autó Székesfehérváron egy nagy jelzőlámpás kereszteződésben lefulladt. A hó is eleredt és nagy pelyhekben hullott. Miközben az autó nem indult újra, apukám igyekezett megoldást keresni, többek között megvizsgálta egy papír zsebkendővel az olajszintet. Megoldást sajnos nem sikerült találni, a forgalmat meg egyre inkább akadályozták a rossz időben. Egy járókelőnek szóltak, hogy segítsen eltolni az autót. A nagydarab ember az autó mögé ment és nagy lendülettel kezdte volna eltolni a kocsit, de letörte a hátsó légterelőt, ami a kezében maradt. Apukám szólt a bácsinak, hogy először ki kellene találni, hogy merre lehet egyáltalán tolni az autót. Erre zavarában az alkatrészt apukám kezébe nyomta, és megjegyezte, hogy szóljanak, ha kitalálták, mit akarnak, addig ő itt lesz a közeli Gondűző nevű kocsmában. Ekkor vették észre anyukámék, hogy a bácsi teljesen részeg. Ahogy az útszegély felé sietett, a lába a lánckorlátba beleakadt, úgy esett át az üvegekkel teli szatyraival a járdára. Apukám a letörött alkatrésszel mérgesen ült vissza a kocsiba, ami csodák csodája elindult, de nem akármilyen hangerővel. A lámpajelzéssel nem törődve, átdübörögtek a kereszteződésen, a városonisát egészen Pátkáig.Apukám kissé megfázott a kocsi-tolás-, ki-beszállásközben, és ahogy hazafelé tartottak, nagyokat tüsszentet. A zsebéből elővettea zsepijét, és belefújta az orrát, majd anyukám felé fordulvakérdezte: „Nagy gond lehet a kocsival, érzed ezt a rettenetes olajszagot?”Anyukám erre nagy nevetésben tört ki, mivel apukám az olajoszsebkendőbe fújta az orrát. Fekete orral apukám is együtt nevetett vele.Az autó, miután anyukámék háza előtt leállt, már csak a következő tavasszal indult újra némi segítséggel.A családi autós kalandok sora ezzel nem ért véget, sőt többnek én és a testvérem is részesei lettünk, ezekről majd legközelebb mesélek.