A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács országos interaktív bűnmegelőzési programja Székesfehérvárra érkezett.

A 2015-ben útra indult Re-Akció program 39. helyszíne a Kodolányi János Gimnázium volt.

A rendezvényen komplex módszerekkel, több célcsoportot megszólítva, köznapi szituációkon keresztül, interaktív módon adtak át  preventív ismereteket a diákoknak. A színpadi jelenetekbe a nézők is bekapcsolódtak és saját bőrükön tapasztalhatták, hogy egyetlen rossz és elhibázott döntés akár egy életre szólhat.

A program üzenete négy szóban is összegezhető: KOCKÁZAT – DÖNTÉS – KÖVETKEZMÉNY – FELELŐSSÉG.

Akkor és ott jusson eszedbe mit kockáztatsz! Mindennek lesz következménye. A döntés a Tied!

Galéria >>>

reakcio 2

reakcio 3

A HÉT HATÁR Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület 2021.11.03-án online tájékoztató konferenciát szervezett a helyi, települési és térségi közösségek digitális fejlesztési programjaival, valamint az Okos Város (Smart City) fejlesztések támogatásával összefüggő, a települések számára legfontosabb kérdésekben.

A konferencia keretében kerekasztal beszélgetésre került sor az oktatás területén jelentkező digitalizációs célokról, kihívásokról és lehetőségekről az elmúlt rendkívüli időszak gyakorlati tapasztalatainak tükrében.
A beszélgetés résztvevői voltak:
Ø Székesfehérvári Tankerületi Központ – Török Szabolcs tankerületi igazgató
Ø Székesfehérvári Szakképzési Centrum – Szépné Holczer Piroska főigazgató
Ø Kodolányi János Gimnázium – Árkiné Péter Darinka oktatási igazgatóhelyettes

A rendezvényt keretbe foglalva, dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszöntő és záróbeszédet.

Az online konferencia az alábbi linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=KaydVrVmns0&t=15s


1:01 – 1:40 között található a kerekasztal beszélgetés

kerekasztal 1

Králl Máté Levente 6.A osztályos tanulónk a 2021.09.25-én megrendezett Debrecen Kupa 2021 Országos Kyokushin Karate Utánpótlás kumite U12 kategóriában és 2021.10.02-án a Romanian International Cup Full Contact Karate U12 kategóriájában ezüstéremet szerzett. Gratulálunk!

Tisztelt Látogatónk!

2021. november 2-től külsős látogatóinktól kérjük a maszk szabályos viselését az iskola egész területén!

Tisztelettel kérjük továbbá, hogy csak előzetes időpont egyeztetést követően látogassák intézményünket!

Köszönettel,

Csöngei Gabriella

igazgató

Iskolánk belseje itt megtekinthető egy kisfilm formájában!

iskolabelso

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO