A számomra optimális világ nem olyan más, mint a jelenlegi, általunk élt. Igazából csak azokat a dolgokat kellene megváltoztatni, amik olyan szinten teszik néhány percemet (talán órámat) kellemetlenné, mint amennyire Zeusz volt hűtlen Hérához.

Bizonyos körökben elterjedt az a mondás, miszerint ha többet késel, mint a MÁV, el se indulj. Nem egyszer kellett nekem is sok időt eltöltenem a peronon néptáncolva, amikor a vonatot vártam. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy miért is késik a vonat. Néha elszakadt a felsővezeték, olykor valamilyen egyéb technikai probléma ütötte fel a fejét. A sokadik ilyen eset után már el sem hittem, hogy ilyesmi ennyiszer megtörténhet. Valószínűleg az égegyadta világon semmi gond nincs semmilyen vezetékkel vagy bármi mással, egyszerűen nem találják a mozdonyvezetőt. Sőt! Szerintem még maga a vonat is el tud szublimálódni! Egy számomra ideális világban tehát nem az, hogy késés, de még MÁV sincsen! Helyette van Sinkanszen. Gyorsabb, kényelmesebb, és nem csinál belőle viccet a fél ország.

Úgy érzem, idén is a poloskák lesznek az év legkiközösítettebb állatai. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki legalább egy picit ne irtózott volna ezektől a zöld, hatlábú valamiktől, amik olyan bűzöket tudnak eregetni magukból, mint egy átlagos napon a Déli pályaudvar alsó szintje. Egy számomra ideális világban nincsenek ilyen, még Artemisz által is megvetett állatok.

Sokszor fordul elő, hogy az ember nem talál egy adott szót. Ez egészen addig eredményez hosszú másodpercekig álló beszélgetést, amíg az adott fél vagy megtalálja az adott szavacskáját, vagy feladja a már Eldorádóban járó keresést. Ritkább esetben az is megtörténhet, hogy elfelejti, hová szerette volna a beszélgetést terelni. Kellemetlen és jól ismert pillanatok ezek. Mindegyikünknek volt már szerencséje hozzájuk többször is. Egy számomra ideális világban mindenki egy egyszerű izé szócskával TÖKÉLETESEN át tudja adni az üzenetét a másik fél számára.

Mi, diákok (vagy csak mint a kollektív társadalom) a matematikát az egyik, ha nem a legnehezebb tantárgynak szoktuk tartani. Közismert a füzet felett görnyedő diák jelenete, aki valahogy a sokadik tanóra után is azt hiszi, hogy 33+77=100, vagy 550/2=225. Egy számomra ideális világban csak ki kell nyitni a tankönyvet az adott oldalon, és alvás előtt a párna alá helyezni azt. Másnap pedig voilà, már tudok is integrálni meg deriválni.

Végül az utolsó dolog, ami őrült gyorsan képes a nullával egyenlővé tenni az én már alapvetően is szegényes energiakészletemet, egy klisés film. Például az a milliószor vászonra vitt cselekmény, amikor egy isten háta mögötti falucskából épp a városi életbe belecsöppenő leány és egy névtelen királyság trónörököse kínosabbnál kínosabb események után egymásba szeret. Most komolyan! Inkább futom körbe négyszer az egész Csónakázó-tavat, mintsem hogy még egyszer megnézzek egy klisékkel teletömött filmet. Egy számomra ideális világban nincs frusztrálóan béna, elcsépelt forgatókönyv.

A fenti „problémákra” mindig lenne egy realisztikusabb alternatíva, de hiába, mindig találnak valami mást, ami lemeríti azt a maradék agyacskámat.

Gábor Csenge 10.C