Egészen jól kidolgozott regényről beszélünk, ami végig főszereplőnk, Galadriel szemszögéből mutatja be a cselekményeket. Folyamatos monológok áradatával van tele a könyv, és ez, szerintem, azért szükséges, mert így könnyebben megismerhetjük az iskola működését, illetve a történet világépítését.

Egy olyan mágikus hatalommal bírók tanintézménye a Solomancia, ahol a bukás szó szerint halált jelent. (A veszedelmes iskola, bármennyire is hihetetlen, csak egy kis ízelítő a külvilághoz képest a diákok számára.) Itt nincsenek tanárok, sem szünidők. Maga az intézmény az úgynevezett tanító, melynek szinte saját akarata van, és úgy formálja a tanulók életét, ahogyan akarja. Ezért a diákok csak úgy élhetik túl az akadályokat, ha összefognak. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem kímél, és nem engedi távozni diákjait, amíg le nem teszik a záróvizsgát... vagy amíg meg nem halnak. Minden lefolyócsőből, a menzai kajákból, az osztálytermekből, az alagsorból, és még ezernyi helyből, illetve tárgyakból úgyszintén halálos szörnyek lesnek a tanulókra.

De az épületben nemcsak szörnyek, hanem állandó sötétség is uralkodik, és így egy csepp reménye is alig marad az embernek, hogy nem szúrja hátba valami irtózatos rémség.

Főszereplőnk Galadriel – röviden El – egy igen különleges karakter, tulajdonképpen a legerősebb „játékos” ebben a regényben. Ő kötődik a sötét mágiához a legjobban, egy gigászi hatalommal rendelkező, sötét varázslónő, akinek ereje képes lenne hegyeket lerombolni és milliónyi életet eltörölni. Szembe tudna szállni a Solomancia kihívásaival. Legalábbis ezt várják tőle, de a sötét mágiának ára van. Ezért El mindent megtesz annak érdekében, hogy ne folyamodjon hozzá. Fél, hogy különben a tanintézmény diákjai úgy fognak hullani, mint a legyek. Ezért inkább kénytelen szövetségeseket keresni, hogy túlélje a záróvizsgát.

Pedig Elnek a személyisége is illik a fekete mágiához. Legtöbben faragatlannak vagy egyenesen szívtelennek mondanák. Az utóbbival viszont nem teljesen értek egyet, hiszen valójában nem az, csak nehezen tud közeledni az emberekhez – mivel azok kicsi kora óta szörnyetegként tekintenek rá a megjövendölt sorsa miatt – és ezt azzal próbálja elfedni, hogy bunkón viselkedik. Közben pedig az a célja, hogy bebizonyítsa az embereknek, hogy rosszul ítélik meg.

A regény fontos mellékszereplője Orion, akivel a történet legelején ismerkedhetünk meg. Egy tipikus hős karakter, akit a harc éltet. A szörnyek elpusztítása, majd a belőlük nyert erő szétosztása a szövetségében, élvezetet okoz neki. Ő az önkéntes megmentő mindenki számára, és ezért rajong érte mindenki – vagyis mindenki Elen kívül. Bár Elt többször is megmenti Orion, ő gyűlöli őt ezért, hiszen minek kéne a világ legerősebb mágusát önként megmenteni.