A különleges barátság

Egykor régen a szüleimmel nagyon sokat jártunk vidékre a nagyszülők miatt. Sosem szerettem lejárni, mivel mindig nagyon unatkoztam, mivel nem voltak falun barátaim.

Egy nap, mikor lent voltunk, a kapu előtt egy vékony, görbe öregasszony állt, botra támaszkodva. A nagyszüleimet kereste. A nagyszüleim ekkor a mezőn voltak a szüleimmel, így az öregasszony velem maradt és beszélgetni kezdtünk. Ettől a naptól fogva, amikor vidéken voltam, mindig megkerestem, ha ő ment a kapunk előtt el, akkor mindig bekiabált, hogy a barátom itt van-e? A közös programunk a sok beszélgetés volt, minden érdekelte, ami velem történt. Sok háziállatot tartott, mindnek volt neve, azokat végig simogattuk, és beszéltünk hozzájuk. A kedvenceim a kecskék voltak. Lehozta a padlásról a fia régi játékait. Bár jó régiek voltak, számomra újdonságnak számítottak, és az, hogy ő görbe háttal és fájós lábbal felment értük miattam, az most is megható. A nasizás se maradt ki, mindig félre volt téve valami finomság számomra, amit saját magától vont meg, csak hogy nekem is adhasson belőle.

Aztán egy nap a nagyszüleim mondták, hogy elköltözött a fiához. A fiánál neki lett volna szüksége egy barátra, pont úgy, ahogy nekem volt szükségem rá régebben. Mivel most ő volt, aki unatkozott, ezért a fia kitalálta, hogy válogassa szét a megtermelt paszulyt színek szerint, mert az nekik nagy segítség lenne a tavaszra. Hasznosnak is érezte magát, sokat dolgozott, és a tél folyamán rengeteg paszulyt szét is válogatott.

A tavasz közeledtével rá is kérdezett, te fiam, honnan lett ilyen sok paszulyotok? A fia meglepődött, váratlanul érte a kérdés, ugyanis egész télen újra és újra összetöltötték a szétválogatott paszuly szemeket, hogy le tudják őt foglalni...

Gergely Roland, Kerék Patrik
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO