"A Fehérvári Diáknapok a város legnagyobb, a középiskolás korosztályt megmozgató rendezvénye, amely lehetőséget ad arra, hogy a művészetek iránt érdeklődő diákok megmutassák magukat egymásnak és a közönségnek. A diákok idén is számos kategóriában jelentkezhettek a kulturális seregszemlére: a szólóénekesek és kórusok, vers- és prózamondók, színjátszó csoportok, könnyű- és komolyzenei produkciók, népzenészek, népdalénekesek és néptáncosok, valamint a sótájm kategóriában jelentkezők produkcióit láthatta a közönség. Ezen kívül képző- és népművészeti alkotásokkal, honismereti dolgozatokkal, irodalmi művekkel, fotókkal és videókkal pályázhatnak a diákok a rendezvényre."
Az idei Diáknapokon összesen 817 diák indult tizenkét művészeti kategóriában, 355 produkcióval, köztük gimnáziumunk diákjai is. Nagyon büszkék vagyunk minden indulóra és a gyönyörű eredményekre. Gratulálunk mindenkinek és izgatottan várjuk a díjátadót, melyre május 31-én, a Kortárs Művészeti Fesztiválon kerül sor. A Diáknapok összesített pontszámai alapján a legeredményesebb iskola viheti haza a fesztiváldíjat.
Pályázati felhívás a „Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása és a Kodolányi János Gimnázium éttermének üzemeltetése” tárgyában a Kodolányi János Gimnáziumban 2025. augusztus 1. napjától.
A részletes dokumentáció az alábbiakban elérhető:
![]() |
![]() |
![]() |
Részletes szakmai dokumentáció >>
A III. korcsoportos lány atlétika többpróba városi fordulóján Csák Laura (7.A) első, Mihályi Julianna (6.A) második helyezett lett.
Iskolánk lány csapata 3. helyen végzett Csák Laura, Mihályi Julianna, Pásztor Emília Flóra, Gyürüsi Petra Panna (7.a), Pataki Boglárka, Hegedüs Bodza (6.a) összeállításban.
Irány a megyei bajnokság!
Galamb Boldizsár, Fábián Dániel, Szalay Áron (6.a), Csonka Zsolt, Kóródi Ábel, Milla Máté (5.a) összeállítású fiú csapatunk a 6. helyen végzett.
Gratulálunk!