Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Kedves Kollégák!
Iskolánkban karácsony alkalmával idén is adománygyűjtést szerveztünk rászoruló családok számára. Rengeteg ajándék gyűlt össze az aulában lévő karácsonyfa alatt, a csomagokat a Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) képviselőinek adtuk át, akik eljuttatták azokat a rászoruló családoknak. A gimnázium teljes közössége, 22 osztályunk tanulói és osztályfőnökei, pedagógusaink és iskolánk teljes dolgozói közössége tehette így szebbé egy-egy család karácsonyát. Köszönjük a sok-sok felajánlást és támogatást. Annak ellenére, hogy minden évben részt veszünk valamely támogató akcióban, ismételten megható, példaértékű és felemelő pillanatokat élhettünk át mindannyian. Büszkék vagyunk diákjainkra, hálásan köszönjük a szülők és a kollégák közreműködését.
Áldott, békés, szeretettel teli ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Fiú kosárlabda csapatunk a Székesfehérváron rendezett országos elődöntőben első helyezést ért el és készülhet a Tatán és Tatabányán megrendezésre kerülő országos döntőre. GRATULÁLUNK!
A csapat tagjai: Főfai-Kovács Kristóf, Guttmann Benedek, Hosszú Richárd, Lendvai Zsombor, Roszel István, Schvaller Márk, Simon Benedek, Somogyfoki Botond, Szalczgruber Ádám, Szalczgruber Zsolt, Szántó Patrik, Ujhelyi Adrián. Edző: Hegedűs Kornél, felkészítő tanár: Kádár Miklós
Fiú röplabda csapatunk a Diákolimpia megyei döntője után az országos elődöntőt is megnyerte és készülhetünk az országos döntőre (2023.01.20.)!
A csapat tagjai: Kálnoky Milán, Simon Benedek, Szalczgruber Zsolt, Sebestyén Márton, Zsoldos Péter, Szendrői Mátyás, Kovács Áron, Ács Máté, Tepszis Ákos, Csuta András. Felkészítő tanár: Kádár Miklós
GRATULÁLUNK!
Kovács Bence, 12.S osztályos tanulónk múlt héten pénteken sikeresen teljesítette az előre hozott emelt szintű angol érettségi vizsgát, két nappal később pedig debütált az NB I-ben. Gratulálunk!
Sajtó: https://www.molfehervarfc.hu/2022/11/15/kovacs-bence-a-futballpalyan-es-az-iskolaban-is-igyekszem-helytallni-.html