Átadták a „Székesfehérvár Oktatásáért” díjakat

 

Pedagogus Nap 0102 Kép forrása: http://www.szekesfehervar.hu/_upload/images/news/50174/Pedagogus_Nap-0102.jpg

2018. június 7-én adták át a Hiemer Ház báltermében a „Székesfehérvár Oktatásáért” díjakat. A kitüntetettek között volt Dr. Kovács Lászlóné a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium intézményvezetője is.
GRATULÁLUNK
intézményünk tantestülete és diákjai nevében!

"Dr. Kovács Lászlóné, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium intézményvezetője, akinek pedagógiai pályafutása 40 éve töretlen. A díjazott 1978 szeptemberében kötelezte el magát a székesfehérvári középiskolások mellett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás és Szakközépiskolában, ahol 20 évet töltött gazdasági szaktanárként, gyakorlati oktatásvezetőként, majd igazgatóhelyettesként. Ezt követően az újonnan alakult Kodolányi János Középiskolában folytatta munkáját, melyet intézményvezetőként mind a mai napig végez. Kihívásokkal teli, sokszor embert próbáló feladatai mellett folyamatosan képezte magát. Önfejlesztése, az évek során megszerzett vállalkozói, marketing és közgazdasági végzettségei és szemlélete lehetővé tette, hogy a szokásostól eltérően irányítsa a rábízott iskolát. Az ő nevéhez köthető számos innováció és képzési forma beindítása és igények szerint folytatása. Magánintézményként működő iskolája gazdálkodását még a legnehezebb körülmények között is hatékonyan és eredményesen tudta megvalósítani. Kollégái és diákjai, az ő képességeinek és igényeinek ismerete, törekevéseinek támogatása egyaránt fontos számára. Tanárként, vezetőként és emberként leginkább az odafigyelés, az elfogadás, az újító és jobbító szellem, a lendület és a szakmaszeretet jellemzi őt."
/forrás: http://www.szekesfehervar.hu/tisztelet-a-varos-pedagogusainak-atadtak-a-szekesfehervar-oktatasaert-dijakat/

Cikkek az eseményről:

http://www.szekesfehervar.hu/tisztelet-a-varos-pedagogusainak-atadtak-a-szekesfehervar-oktatasaert-dijakat

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szekesfehervar-oktatasert-dij-pedagogusnap-2384229/

Képgaléria:

http://www.szekesfehervar.hu/tisztelet-a-varos-pedagogusainak-atadtak-a-szekesfehervar-oktatasaert-dijakat?sfgallery=50173

 

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO