Tanulmányi kirándulás a Planetáriumban

2016.április 12-én a 9., 10. évfolyamos diákjaink tanulmányi kiránduláson vettek részt a Planetáriumban.

Kossa Enikő 10. d osztályos tanuló beszámolója:

Planetáriumi kirándulás

2016. április 12-én, osztályommal és a kilencedikesekkel Budapestre, a Planetáriumba kirándultunk. Már egy héttel korábban is nagyon vártuk ezt a napot. Kedd reggel izgatottan ültük végig az első két órát, utána indultunk. Az autóbusz igazán gyorsan felért uticélunkhoz, az út jó hangulatban telt. Egy kis szabadidő után nagyon kíváncsian gyülekeztünk a Planetárium előcsarnokában. Várakozás közben megmérhettük, hogy mennyi lenne a súlyunk a Holdon vagy a Marson. Megtekinthettük a falakon lógó érdekes képeket is. 13 órakor kezdődött az előadás. Megkaptuk a 3D-és szemüveget és helyet foglaltunk a kényelmes fotelekben. Az előadás hihetetlenül izgalmas és látványos volt. Az animációs technika segítségével a térhatású alkotás lenyűgözően mutatta be a Naprendszerbeli bolygók világát, az űrkutatást, a különféle űrszondákat, a teleszkópokat és az űrrepülőgépet. Ezeken kívül még betekintést nyerhettünk az idegen galaxisok világába is. Bolyongtunk a Naprendszerben, távoli, soha nem látott világok tárultak fel előttünk a térhatású animációkban. Az 50 perc csoda után átszellemülve álltunk fel a kényelmes fotelekből. Hatalmas élmény volt azt érezni, hogy az űrben bolyongunk. Nehéz szívvel, az érdekes képek mégegyszeri megtekintése után elindultunk az autóbusz felé. Csodálatos kirándulás volt, örülök, hogy részt vehettem, ha tehetném, minden héten visszamennék megnézni egy-egy fantasztikus űrvándorló bolygóközi előadást. Mindenkinek ajánlom sok szeretettel a Planetáriumot, mert hihetetlen nagy élmény. Itt minden korosztály megtalálja a neki való előadást, az egész család jól szórakozhat és sokat tanulhat. Én is többet tanultam ezalatt az 50 perc alatt, mint több tanórán az iskolában.

A kiránduláson készült képek megtekinthetők a galériában >>

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO